Kövess minket

Tech

Far Cry 5: néhány dolog amit érdemes tudnod

A Ubisoft a rajongók elé tárta az új Far Cry játék első hivatalos képét, ami első látásra is sok mindent elárul.

Megosztva

[vembed youtube=”OLqeAH5D1uo” ]
Ezen a héten jelent meg a Far Cry 5 hivatalos teaser, habár nem sok mindent lehetett leszűrni belőle, azon kívül, hogy egy fiktív területen játszódik, mégpedig Hope County-ban, Montánában.

Forrás:

Az artwork, viszont ennél sokkal több dologra enged következtetni. Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című festménye nyomán készült rajz, rengeteg olyan dolgot rejt, amin keresztül kirajzolódik a játék néhány fontosabb jellemzője.

1. Vallás

Tutira vehetjük, hogy a háttérben álló templom, valamint a bal alsó sarokban térdelő, megkötözött, „sinner” vagyis bűnös feliratú, félmeztelen alak a vallás szerepét mutatja be a játékban.

2. Fegyverek

A kép mutatja, hogy a játék visszatér a tűzerőhöz. A Primalból sokan hiányolták a széles skáláját a fegyvereknek, ám ezúttal nem lesz panasz erre.

3. Légi közlekedés

Habár már a Far Cry 4-ben is volt mivel repülni, a készítők most gondoskodtak egy nagyobb légijárműről. A kép egy permetezőgépet mutat, de ki tudja, hogy mire lesz képes (vegyifegyver)?

4. Állatok

Az előző részekből is megtanultuk, hogy az állatoknak fontos szerepe van a játékban, így fontos a jó kapcsolat velük, ugyanis nem tudjuk, hogy melyik harcban jöhet jól a segítségük. A rajzon látható festett pofájú kutya jelenléte bizonyíték arra, hogy az 5-ben sem csak emberek lesznek.

5. Csillagok és Sávok

Az amerikai zászlót díszítő csillagok nem átlagosak. Nézzük csak meg! Inkább a németek által osztogatott katonai kitüntetésre, a Vaskeresztre asszociálunk a csillagok láttán, ami a templom tornyán is visszaköszön. A Vaskereszt a második világháború után került be a popkultúrába, szóval itt is valószínűleg innen jött az inspiráció.

Forrás:

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés