Kövess minket

Tech

Még a csökkentett eladási célszámokat sem hozta az iPhone X egy piacelemző cég szerint

Azért így is jött pénz rendesen a kasszába.

Megosztva

Forrás:

A hét elején olyan hírek kezdtek terjedni, hogy az Apple a nyáron leállíthatja az iPhone X gyártását, mivel a telefon nem hozza a megfelelő számokat. Most úgy néz ki már azt is tudjuk, hogy mik azok a pontos számok, ami miatt ezen gondolkodnak, már ha lehet hinni a Canalys nevű piackutató cégnek. 

A társaság számításai szerint a legújabb almás telóból 29 millió darabot adtak el 2017 végéig, amivel a legeladottabb tavalyi mobil címét is hazaviheti valószínűleg. A 29 millióból 7 milliónyi részt vállaltak a kínaiak, akik ugye a hétfői hírek szerint a szokásosnál kevésbé voltak rákattanva a legújabb csúcsmobilra. 

Az Apple eredetileg 50 milliót várt a közel teljes előlapot lefedő képernyővel rendelkező X szériától, ezt később, december végén drasztikusan csökkentették, akkor már csak 30 millió eladott mobilt céloztak be, de ezek szerint ezt sem sikerült megütni.

Azt persze ne feledjük, hogy 1000 dolláros készülékekről beszélünk, a Forbes korábbi becslése szerint 400 dollár haszon mellett 11,6 milliárd dollár üthette az Apple markát a telefonokból. Pánikolni tehát biztos nem pánikolnak.

(Index)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés