Keresés

Fergie nélkül is partihangulatot teremtett a VOLT-on a Black Eyed Peas

P. Nagy Dávid - 2019.06.30. 18:29
A VOLT harmadik napja is tartogatott élményeket, mint Fergie hátralépése után eredeti felállásba váltó Will.i.am, Apl.de.ap, és Taboo koncertje, kiegészülve legújabb női tagjukkal, Jessica Reynosóval, de színes, hengertestű papíróriásoktól kezdve bárt védelmező orángutánszoborig, akadtak furcsaságok.

Idén is nagyot ment a soproni VOLT, 143 ezer látogatóval, egy új, tágasabb helyszínnel, és enyhe profilváltással. Utóbbit nevezhetnénk inkább zeneműfaji kilengésnek is, hiszen a neves fesztiválon 2019-re a mérleg nyelve elmozdult a poposabb, hiphoposabb, éneklősebb irányba, amelynek egyik legszembetűnőbb példája a pénteki nap volt. A jelenség már a fővárosi gyorsvonat lépcsőin leballagva is egyértelművé vált: a hosszúhajú, katonaruhás, feketepólós, nagybakancsos rockerek kisebbségbe szorultak a bulira vágyó egyetemisták, tinilányok- és fiúk, rap rajongók, hippik, netán családosok tömegével szemben.

De csapjunk is a bele a lényegbe: több mint tíz évvel az utolsó magyar koncertjük után, a Black Eyed Peas kiváló showt nyújtott, kihozva a maximumot egy fesztiválfellépésből. A Los Angeles-i csapat kifejezetten válozatos – ezért sokak által hullámzóan megítélt – karrierjének minden szeletébe belekóstolhattunk, úgy, hogy feltehetőleg a legátlagosabb zenehallgatói füleknek se nagyon születtek a dallistán vakfoltok.

A csapat karrierjét nagyjából négy részre oszthatjuk, és egyikből se maradt hiány a színpadon – bár személyszerint a harmadik dalait felejteném. Az első BEP-korszakot az old schoolabb, szövegközpontúbb, kritikailag elismert, játékos, de toplistákat kevéssé döntögettő öntudatos nyugati alter hiphop-vonal jellemezte, kellő egyediséggel, és három markáns kreatívval a mikrofonok mögött, hogy maradandót alkossanak a ’90-es évek végén, két nagylemezükkel.

Ezutáni 2003-as Elephunk korongjukkal következett a nagy pop áttörésük, amikor sok rádióbarát muzsikától fanyalgó fant vesztettek, de cserébe egy tagadhatatlanul fülbemászó, és olykor még így is különc sorokat irkálni képes négyes repítette fel magát a klubbok – nem mellesleg máig pörgetett – dalválogatásainak, és a népszerűségi listák élére. Innen jött az első koncertszám, stílszerűen a Let’s Get It Started, amelyre igazán gyűlni kezdett a voltosok bagázsa, valamint jónéhány egyéb mára klasszikussá vált, 2000-es éveket meghatározó pop-rap trekk mint a Where Is The Love? – mellyel jómagam is megismertem és megkedveltem a bandát, olyannyira, hogy még aznap elszaladtam a szegedi Tesco CD-soraihoz, hogy bezsákoljam az azt tartalmazó kazit -, de felcsendült a Hey Mama, a Pump It, rengeteg másik sláger mellett.

Nagy sajnálatomra 2009 és ’10-es lemezükből csöpögő, - napjainkra hál’ Istennek elengedett - elektronikus, dance-pop nótákból se volt hiány mint a Boom Boom Pow és az I Gotta Feeling, amik jelentős része alatt Will.i.am a DJ-pult mögül koreografált. Az igazság mégis az, hogy az egész előadást akkora energiabedobással, a színpadon le-fel táncikálva, minden egyes sort megnyova adták elő a feketeszemű borsók, hogy már majdnem megbocsájtottam nekik.

A tavaly kezdődött új BEP-éra számaira is maradt bőven idő, az alig pár perces csúszással kezdődött, kerekegész show-ban. Ez az, ami az első két karrierszelet – és főképp a kezdetek - kedvelőinek a legnagyobb örömöt nyújthatta az elmúlt időkben, hiszen mondhatni annak a hiphoposabb, gyakran politikusabb, öntudatosabb vénáját idézi, például a Ring The Alarmmal.


A show közben bemutatásra került a korábban ismeretlen, 2018-ban taggá vált Jessica Reynoso is, aki a fülöp-szigeteki The Voice-ban lépett először a nagy nyilvánosság elé. Őt egyrészt a tömeg is kitörő lelkesedéssel fogadta, másrészt nem hiszem, hogy akár csak egy tapasztaltabb fül is hibát találhatott volna énekhangjában, tehát a vidám kisugárzású újonclány is csupán hozzáadott a pénteki nap egyik legvártabb koncertjéhez.

Hozzászólások