Kövess minket

Zene

Buju Banton szerint túlságosan őszinték a dancehall és reggae előadók, ezért nem is hallgatják őket annyian

Mint mondjuk más, népszerű zenei műfajokat.

Megosztva

Forrás:

Az elmúlt évek során világszerte olyan elképesztő mértékben nőtt a rap-zene hallgatottsága, hogy manapság, mindenféle túlzás nélkül, messze a legnépszerűbb zenei stílusként beszélhetünk róla. Ennek persze számtalan oka van; elsőként mégis a trap térnyerését említenénk meg, ami míg egyeseknek nettó bosszúság, másoknak új belépőjegy volt az egyre változatosabb hiphop szcénába.

De mi a helyzet más, a rap-hez amúgy közeli, már-már rokon irányzatokkal? A minap Buju Banton danchall/reggae énekes vendégeskedett az Apple Music Shabbaaaaa Sound Radio című podcastjéban, melyben részletesen kifejtette, hogy szerinte az általa képviselt műfajok azért nem tudnak betörni a popiparba, mert az előadók, illetve az általuk jegyzett szövegek túlságosan őszinték, tiszták. Mint fogalmazott, a reggae a belső útkereséshez adhat megfelelő iránymutatást, míg mások szimplán csak a külsőségekre helyezik a súlypontot.

A 46 éves, Grammy-díjas Buju egyébként az egyik legtöbbet foglalkoztatott jamaikai énekes volt 1986-tól egészen 2011-ig, amikor az Egyesült Államokban kábítószerrel kapcsolatos bűnügyek miatt hét évre leültették, majd szabadulása után kiutasították az országból. Kingstonban rendezett visszatérő koncertjén nagyjából 30 ezer ember zsúfolódott össze a jamaikai Nemzeti Stadionban.

Azóta pedig már Ty Dolla Sign, valamint Tory Lanez oldalán is feltűnt közreműködőként.

[vembed youtube=”2rqaS9s1600″ ](The Source)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés