Keresés

Mitől lesz egy hiphop lemez klasszikus?

P. Nagy Dávid - 2020.04.04. 19:00

Eric B & Rakim: Paid In Full, Public Enemy - It Takes A Nation Of Millions To Hold Us Back,  Slick Rick - The Great Adventures Of Slick Rick, EPMD: 'Strictly Business', N.W.A: Straight Outta Compton, De La Soul: 3 Feet High & Rising, A Tribe Called Quest: The Low End Theory, Dr. Dre: The Chronic, Wu-Tang Clan – Enter The Wu-Tang (36 Chambers), Snoop Dogg: Doggystyle, Nas: Illmatic, Biggie: Ready To Die, 2Pac: All Eyez On Me, Lauryn Hill: The Miseducation of Lauryn Hill, DMX: It's Dark and Hell Is Hot, Mos Def - Black On Both Sides,  Eminem: The Marshall Mathers LP, OutKast: Stankonia, Jay-Z: The Blueprint, 50 Cent: Get Rich Or Die Tryin’, Kanye West: The Collage Dropout, Madvillain: Madvillainy, Common: Be, Lil Wayne: The Carter III, Kid Cudi: Man On The Moon…

Mi a közös a fent említett alkotásokban? A teljesség igénye nélkül jó pár album, ami kiállta az idő próbáját, és mára nem csupán egyöntetű elismerés övezi, hanem mindenki, legyen az kritikus, vagy rajongó, fiatal, vagy idős, bátran illeti a „klasszikus” címkével. De mi teszi őket olyan kivételessé? Mitől válik egy album a lehető legnagyobb elismerést nyújtó kategória képviselőjévé? Tekintsük át miben mások, mint a többi, és milyen közös jellemzők szövik át a klasszikus hiphop korongokat. Végül nézzünk a jövőbe, és tippeljük meg melyek lesznek a múlt évtizedből hasonló konszenzussal kiemelt darabok, mondjuk 2032-ben?

Egyéni preferencia helyett kollektív egyetértés

Töredelmesen bevallom, hogy számomra az A Tribe Called Quest munkássága, bármennyire is elismert, bármennyire is nagyhatású, valahogy sose érintett olyannyira meg, hogy személyes kedvenceim közé tartozzanak, nem lépte át az „ismerem” kategória határát. Számít ez? Nem hiszem. A „klasszikus” jelző mindenféleképp objektívebb ennél. Hiszen diszkográfiájukban legalább egy – The Low End Theory -, hanem több - Midnight Marauders, We Got It from Here… Thank You 4 Your Service - klasszikus lelhető fel, sose tagadnám jelentőségüket, hatásuk ott rejlik számos mélységesen szeretett jazzrapperem dalaiban André 3000-től Joey Badass-en át Kendrick Lamarig.

Ugyanígy megközelíthető az ellenkező oldalról. Számomra Young Buck "Straight Outta Cashville" korongja könnyedén felér az egyéb klasszikusnak nevezett darabok szintjére, hiszen egy kiváló alkotás, örökké a kedvenc darabjaim közé fog tartozni e debütálása. Ugyanakkor látni kell, hogy bármennyire is fontos nekem, általánosságban soha nem fog a rendszeresen klasszikusnak tartott lemezek közé kerülni ezekben a vitákban, hiszen nem definiálta újra a hangzást, nem volt különösebb hatása a későbbiekben, és magának az rappernek a külön kiemelésére is egy pár évvel ezelőtti Migos-interjúig kellett várni, ahol személyes kedvenceikről kérdezték őket.

A konszenzus, egyfajta láthatatlan többség megléte egy album mögött mindenféleképp számít, ha klasszikusokról van szó.

Lehet sokan hallgatják, de attól még nem lesz klasszik

A popularitásnál egy különösen érdekes kérdésbe ütközünk. Számít-e, hogy mennyire veszik a korongot a népek? A rövid válasz: nem. Ahhoz, hogy valami hasson, klasszikussá váljon, nem kell, hogy éjjel-nappal ontsák magukból a rádiók, és sokszázmilliós követőtáborral rendelkező sztárok készítsék.

MF Doom és Madlib 2004-es Madvillainy-je egy teljes generációra hatott, az Odd Future kollektíva tagjaitól a Pro Eráig. Mégis a US Billboard 200-on a 179. helyezés volt a csúcs, amit megütött, és persze a 150 ezer eladott példányszám is szép, de közelébe se ér az akkori mainstream eladásoknak. Ellenkező irányból tekintve, az ugyanabban az évben megjelent Snoop Dogg-féle R&G (Rhythm & Gangsta): The Masterpiece lemez, közel kétmilliós eladásával egy kellemes, nosztalgikus hallgatás, egy-két hatalmas slágerrel rajta, de mint album sose fog kitűnni még csak az előadó saját munkásságából se, és végképp nem lesz klasszikus.

Nem feltétlen a konkrét alkotásnak kell sokakhoz elérnie, hanem a hangzásnak.

Milyen hatással volt a szcénára?

Minden ilyen beszélgetésben az egyik legrelevánsabb pontként a „nagy képre” való hatás, a zenei és-vagy műfajon belüli következmények kerülnek elő. A klasszikusnak alapvetően újra kell definiálnia a zene világát, valami olyat kell felmutatnia, hozzáadnia a művészethez, amit előtte jóformán senki más, legalábbis abban a jól körülhatárolható, kiforrott formában.

A fenti gondolatsort követve, Kanye 808s & Heartbreakje klasszikus lehet már azáltal, hogy Kid Cudi, Childish Gambino, Frank Ocean, Drake, Future, Travis Scott, Lil Uzi Vert és Juice WRLD is elsődleges inspirációként nevezte meg a korongot saját hangzásuk kialakításában? Meglehetősen impozáns névsor egy megjelenésekor többnyire pozitívan értékelt, de nem különösebben kiemelkedőnek tartott alkotástól.

Majd az idő eldönti

Legtöbben egyetérthetünk abban, hogy a klasszikus nem idei lemez. Még csak nem is pár éves. Bár a hiphopban kifejezetten gyakori dicsérő szavak az „instant klasszikus”, ezt céltalan túlhasználni, hiszen ahhoz, hogy olyan kritériumok mint a hatás tisztázódjanak, legalább 5-10 évnek el kell telnie, hanem egy teljes generációnak. Ezért se kell aggódni azon, hogy a rapklasszikusokat gyűjtő listák zöme a '80-as, '90-es évek darabjaiból áll, mivel ezekénél az albumoknál jócskán elég idő telt el, hogy megemésszük értéküket, kivelőzzük jelentőségüket. Az idő nem áll meg, bár a stream-korszakkal csökkent az albummegjelenések dicsfényes mivolta, a zene ugyanúgy fejlődik, és biztosan kijelenthetjük, hogy az elmúlt hónapokban és években is több mint egy valódi „klasszikus” született.

Mindezek ellenére vannak olyan kivételek, amiknek a hatása már a következő évben hallhatóak. Kendrick Lamar 2012-es Good Kid, Maad City-je után újabb löketet kapott a konzisztens, albumszintű történetmesélés és az ultralirikus rap, valamint a legnagyobb dobás volt a nyugati parti hiphopban The Game 2005-ös The Documentary-ja óta.

Ugyanakkor azt is fontos kiemelni, hogy az, hogy a pillanatban miképp érzékeljük az albumot könnyedén megváltozhat egy hónapra, egy évre, egy évtizedre rá, mire elkezd letisztulni a kép.

Tehát milyen jellemzői vannak egy klasszikusnak? Legyen egy elismerő konszenzus körülötte, hangzása szelés körökhöz érjen el, hatása egyértelmű legyen, és jó pár év legyen már mögötte. Ezek alapján eltöprengtünk, és egyből át is hágtuk az utolsó ismérvet.

Melyek lehettek az elmúlt évtized, a jövőben piedesztálra emelt klasszikusai? Talán Waka Flocka Flame trap-határozó "Flockaveli" cumója, vagy Drake érzelmes, éneklős rapet felfuttató "Take Care"-je, esetleg A$AP Rocky überkúl "Long.Live.ASAP"-je? Mondhatnánk, hogy idővel kiderül, de inkább dobjátok be kommentbe, hogy ti melyik modern lemezt érzitek már most klasszikusnak!

(theneedledrop/Complex)

Hozzszlsok

rdekes lehet