Kövess minket

Aztaa

Félmillió dollárért kelt el egy több mint kétszáz éves egycentes

Több mint félmillió dollárért kelt el egy ritka egycentes az amerikai pénzverés korai korszakából egy kaliforniai árverésen.

Megosztva


Az 1792-ben rézből vert Birch Cent nevű egycentesért 517 ezer dollárt fizetett új gazdája, egy másik szintén 1792-ben készült Silver Center Cent nevű egycentes, amelynek közepében kicsiny ezüstveret van, 352 ezer dollárért kelt el.

Eric Bradley, a Heritage Aukciósház szóvivője közölte, hogy a leütési árak ugyan kissé elmaradtak a várakozásoktól – a két pénzérméért egymillió dollárt reméltek -, de így is elégedettek az eredménnyel.

„Két olyan pénzérméről van szó, amelyeket értéküknél több 43 milliószor nagyobb áron adtunk el, egy ilyen eredmény nem lehet kiábrándító” – hangsúlyozta.

Nem tudni, hogy az egyazon időben vert pénzérmék közül az egyik miért ért többet a licitálóknak. A pénzérmék történelmi jelentőségűek, az amerikai történelem gyarmati rendszerből egy új köztársaságba való átmenetének időszakát képviselik, az alapító atyák tervezték és készítették, akik meg akarták különböztetni magukat a brit uralomtól, a brit pénzrendszertől. A Silver Center Cent eredetére utalás van Thomas Jefferson George Washingtonhoz írt levelében is – magyarázta a szóvivő.

Az utóbbi érmét eltűntként tartották nyilván egészen az 1960-as évekig, amikor rábukkantak egy angol pubban. Megtalálója, Nigel Willmott egészen 1997-ig megőrizte, ekkor 28 750 fontért kelt el angol aukción – tette hozzá.

A ritka pénzérmék vásárlóinak kilétét nem hozták nyilvánosságra.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük