Kövess minket

Aztaa

Így menthetsz életet véradással

Tudod, hogyan kell vért adnod, ha valaki bajban van, és szeretnéd, hogy eljusson hozzá? Ahhoz, hogy a véradással tényleg életet ments, fontos tisztában lenned az alábbi infókkal.

Megosztva


„Egy barátnőmmel találkoztam volna, amikor felhívott, hogy mégsem jó neki, mert nagy baj van, kórházba került”
– meséli Kriszti. „Amikor megkérdeztem, miben tudnék segíteni, azt mondta, vért kellene adni. Így szembesültem azzal, hogy egyrészt nagyon nagy hiány van vérből, másrészt, hogy ha már pár ember összefog, elmegy, és segít, tényleg életet menthetünk, időt nyerhetünk. Azóta hét hónap telt el, ennyit már minimum megért, hogy segítettünk.”

Van, amikor a véradás arra ad esélyt, hogy legyen még pár hónapja valakinek, elbúcsúzhasson a szeretteitől, és van, amikor tényleg ennyi kell, hogy megmentse valaki élet – mindkét esetben hihetetlenül fontos, és Kriszti mégis azzal a nehézséggel szembesült, hogy nehéz mozgósítani az embereket.

„Először a Facebook-ismerőseimhez fordultam, majd a Zumba-csoportomhoz” – mondta Kriszti, aki Zumba oktató. Három zumbás is elment vért adni a felhívására, és most egy olyan véradó lánc kiépítését tervezik, amelyen keresztül könnyebben elérhetik egymást, segítséget kérhetnek, ha baj van. „Bármikor, bármelyikünk kerülhet ilyen helyzetbe -ne várjuk meg, hogy baj legyen, inkább tudassuk a közösséggel, hogy kell.”

Fontos tudni, hogy a véradásnál nem kell az sem, hogy egyezzen a vércsoport, illetve az se baj, ha valakiről kiderül, hogy nem adhat vért: előbbi esetben elcserélik olyan vérre, ami kell, utóbbi esetben pedig a szándékot is beszámítják egy adagnak.

Ismerősnek, családtagnak vért adni irányított véradással lehet. Ebben az esetben meg kell adni a annak a nevét, születési adatait, TB-számát, kórházát és kezelőorvosát, akinek a vért küldik, így biztosan ő kapja meg. Ha nem célzottan adunk vért, ez nem garantált, így mindig fontos, hogy tudjuk ezeket az információkat.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés