Keresés

Lendületben a Paramore!

Fiji- 2016.01.21. 13:21
34
A Paramore új albumon dolgozik.

Az amerikai rock együttes énekesnője, Hayley William a Twitteren közölte követőivel, hogy folyamatosan írnak. A tweettel egyértelműen a banda új számaira akart utalni. Arról is beszámolt, hogy már folyamatban van a felvételek készítése. A banda utolsó albumát 2013-ban adta ki. December egy kis hullámvölgybe kerültek, és sokan azt hitték, hogy fel is fognak oszlani. A banda basszusgitárosa, Jeremy Davis, kilépett a formációból. Az egykori alapító tag távozása után az együttes magja Hayley Williams és a gitáros, Taylor York maradt, akiket a koncertek során még három zenész kísér. A duó bátorságáról semmi sem tanúskodik jobban, mint a jelenleg készülőben lévő felvételek.

Hayley Williams, a Paramore frontembere.
Forrás:Getty/Europress

A Paramore együttest Franklinben alapították. 2010-ben a banda két alapítója úgy döntött, hogy távoznak, ám előtte több dolog is letettek az asztalra. A fentebb említett debütáló albumot, stúdiólemezek követték: Riot! (2007), Brand NewEyes (2009) és a Paramore (2013). Utolsóval sikeresen feltornázták magukat az amerikai slágerlisták élére. A legismertebb szerzeményeik között van a Misery Business, a Decode, a The Only Exception, a Still Into You vagy az Ain't It Fun. Begyűjtöttek már egy Grammyt, két Kerrang! Awards-ot, egy MTV Europe Music Award és három NME Awards díjat.

Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Melyik rapperrel NEM volt kollabja az alábbi pop énekesnőknek?
Játszom