Kövess minket

Stílus

Konsanszky: úton a nemzetközi siker felé

A Konsanszky divatmárka megkapta a Széchenyi Tőkealap támogatását külföldi terjeszkedéséhez.

Megosztva


A hazai divatipar egyik legnagyobb befektetője 160 millió forintot ad a Konsanszky márka külföldi terjeszkedésére. A Széchenyi Tőkealap korábban az Abodi és az ÁERON márkákat is támogatta, most pedig ismét egy arra méltó divattervezőnek adja meg a segítséget a magyar divat nemzetközivé válásában. Konszánszky Dóra, a márka alapítója a HVG-nek elmondta, hogy ő kereste meg a befektetőt, önerőből ugyanis nagyon nehéz lett volna megvetnie a lábát a nemzetközi divatszférában. Márkája persze már így sem ismeretlen a külföldiek számára, a budapesti mellett a párizsi és a londoni divathéten is bemutatta már kollekcióját, valamint webshopjából a világ bármely részéről lehet vásárolni. Emellett viszont csak Budapesti üzletekben voltak megtalálhatók eddig a ruhái – most Franciaország, Hollandia, Kína, London, Ázsia nagyvárosai és a skandináv országok felé szeretne terjeszkedni a tervező. Hogy sikeres lesz, afelől nincsenek kétségeink, hiszen nőies, innovatív, letisztult szabású ruhái a világ bármely divatfővárosában megállják a helyüket.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés