Kövess minket

Zene

Bemutatkozott a DAL zsűrije

Bemutatkoztak A DAL 2016 műsorvezetői és zsűritagjai az A38 Hajón.

Megosztva


Az immár ötödik alkalommal képernyőre kerülő dalválasztó show zsűrije továbbra is 4 főből áll, tagjai: Zséda, Pierrot, Frenreisz Károly és Both Miklós. A döntnökök külön-külön is kimagasló szakmai múlttal és jelennel rendelkeznek, feladatuknak tekintik, hogy segítsék minőségi magyar dalok születését, és bíznak abban, hogy a műsorban elhangzó szerzemények tovább színesítik a popzenei palettát. Az ötödik zsűritag idén is a közönség lesz.  A műsort pedig egy már jól összeszokott pár, Tatár Csilla és Harsányi Levente vezeti majd.

Zséda többszörös Fonogram-, eMeRTon-, és Artisjus-díjas énekesnő, a magyar könnyűzene egyik legsikeresebb női előadója. Pályáját a Cotton Club Singers formációban kezdte, 7 év után váltott szólókarrierre. Azóta 16 toplistás dal, számos nagykoncert, 3 platina és 3 aranylemez fűződik nevéhez. Hallhattuk már pop, R&B, soul, swing, de még klasszikus műfajokban is. Több film főcímdala színesíti pályáját, televíziós produkciókban is visszatérően látható. Aktív szerepet vállal társadalmi kezdeményezésekben és jótékonysági kampányokban, többek között az emlőrák elleni küzdelemben és a kapcsolati erőszak elleni kampányban is részt vett. A Nemzeti Tehetség Program mentoraként támogatja a fiatal tehetségek útját.

Frenreisz Károly a Nagy Generáció kiemelkedő zenész-zeneszerzője, három meghatározó magyar zenekarnak – a Metró, az LGT és a Skorpió – tagja, utóbbi kettőnek alapítója is. A klasszikus zenei tanulmányokat – majd a jazzbe tett rövid kitérőt – követően a progresszív rockban találta meg önmagát. Zeneszerzőként és előadóként 23 nagylemez készítésében vett részt itthon és külföldön, de komponált filmzenéket is, két és fél millió eladott hanghordozóval büszkélkedhet. Többször választották az Év Basszusgitárosának, Budapest Díszpolgára és a Magyar Érdemrend Polgári Tagozat Tisztikeresztjének kitüntetettje.

Pierrot zenei producer, játékfejlesztő kreatív agy, aki nem is annyira csendes és még kevésbé szürke háttérember. Zenei pályája 1986-ban a középiskolában indult, méghozzá a Pierrot művésznév felvételével. Ezután 10 évig takarta fél arcát (legalábbis a színpadon és a fellépéseken) a szomorúbohóc-maszk. Több tucat arany- és platinalemez, színpadi művek és játékfilmek zenéi fűződnek nevéhez. Az 1988-ban indult Danubius Rádió zenei szerkesztője volt, de készített hangszertörténeti sorozatot a közmédia számára is. Zenei munkássága mellett játékfejlesztéssel 1998 óta foglalkozik,1994-ben alapította első produkciós vállalatát Private Moon Production néven, 2000-ben pedig saját lemezkiadóját, Private Moon Records néven.

Both Miklós 34 éves korára kétszeres Fonogram díjas, Budai-díjas előadóművész és zeneszerző lett. 2015-ben megkapta az Öröm a zene díjat az év zenésze kategóriában. A Napra, valamint a Both Miklós Folkside zenekarok alapítója, a Rendhagyó Prímástalálkozó állandó szólistája. Számos hazai és nemzetközi roma integrációs workshop zenei vezetője. 2011-ben a WOMEX nyitógáláján Koppenhágában képviselte Magyarországot. A zenén keresztül folyamatosan keresi a kapcsolódást kultúrák között. Élő népzenék után kutatva járta be Kínát, Oroszországot, Iránt, Ukrajnát. Kína hegyeiben töltött hónapokban rögzítette nagy sikerű Kínai Utazólemezét. 2014-ben mutatta be az MTVA a Tehetségkereső Both Miklóssal című sorozatot, ahol Magyarország leszakadó részeit végigjárva zenészeket kerestek a szegénységben élő közösségekben.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés