Kövess minket

Hiphop

2023 óta nem streameltek annyian egy hét alatt rap albumot, mint Playboi Carti „MUSIC” lemezét

Megosztva

Playboi Carti karrierje második No1. albumának örülhet, miután legújabb stúdióprojektje, a MUSIC a Billboard eladási lista élén debütált. A szett 298 000 egyenértékű albumegységet szerzett az USA-ban a Luminate szerint. Ez a 2025-ös év eddigi legnagyobb eladási mutatóját jelenti egy rap album esetében egy héten belül. 2023 óta a pedig a legnagyobb streaming hetet hozza egy rap album számára.

Playboi Carti korábban a lista élén legutóbbi, Whole Lotta Red című kiadványával végzett, amely 2021. január 9-én debütált a rangsor élén. A MUSIC az előadó harmadik top 10-es listavezető szettje, mivel korábban a 2018-as Die Lit című lemezével a 3. helyig jutott.

Az első héten szerzett 298 000 darabos bevételével a MUSIC 2025-ben a legnagyobb hetet produkálta egy rap album számára, és összességében a második legnagyobbat az összes album között – csak The Weeknd „Hurry Up Tomorrow” című debütálása volt nagyobb idén eddig, ami 490 000 darabbal indult. Továbbá, mivel a MUSIC dalai együttesen 384 millió hivatalos on-demand streamelést értek el, ez a legnagyobb streamelési hét bármely album esetében közel egy éve, amióta Taylor Swift The Tortured Poets Department című lemeze 428,54 millió kattintást gyűjtött be a dalaira a második héten. A MUSIC a legnagyobb streaming hetet hozza bármely rap album számára azóta, hogy Drake For All the Dogs című albuma 514,01 millióval debütált.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés