Zene
2,5 millió ember előtt lépett fel Lady Gaga

Szombaton Lady Gaga történelmet írt Rio de Janeiróban: a Copacabana strandon tartott ingyenes koncertjén mintegy 2,5 millió rajongó vett részt, ezzel megdöntve a valaha volt legnagyobb női szólóelőadói koncert rekordját, amit korábban Madonna tartott. A „Todo Mundo no Rio” nevű városi kulturális program keretében megrendezett esemény nem csupán zenei élményt nyújtott, hanem társadalmi és művészeti szempontból is kiemelkedő jelentőségűvé vált. Gaga egy öt felvonásos, gótikus operába ágyazott show-val állt színpadra, amely új albumának, a Mayhem-nek világát mutatta be. A monumentális színpadkép egy görög színházat idézett, és látványos fénytechnikával, valamint szimbolikus vizuális elemekkel emelte a koncertet színházi szintre.
A koncert a „Bloody Mary” című számmal indult, majd új dalok, mint az „Abracadabra” vagy a „Die With A Smile” hangzottak el, amelyek mellett helyet kaptak olyan klasszikusok is, mint a „Born This Way”, a „Shallow” és a „Bad Romance”. Lady Gaga többször is portugálul szólt a közönséghez, megköszönve Brazíliának a szeretetet, miközben a brazil zászlót is büszkén lobogtatta.
A rendezvény hatalmas tömeget vonzott, ám a brazil hatóságok példás biztonsági intézkedésekkel gondoskodtak a résztvevők védelméről. Egy tervezett robbatásos támadást is sikeresen meghiúsítottak, amely az LMBTQ+ közösség tagjait, valamint fiatalokat célzott volna. A koncert gazdasági szempontból is hatalmas lökést adott a városnak: a helyi gazdaság közel 600 millió reállal gazdagodott, köszönhetően a turistáknak, a vendéglátásnak és a kereskedelemnek.
