Kövess minket

Pop

7,5 millió forintra ugrott egy Azahriah koncert ára

Megosztva

A teltházas arénás koncert óta az Azahriah-produkció listaára megugrott egymillió forinttal, így jelenleg 7 és fél millió forintot kérnek el egy koncertért, ami itthon abszolút felső kategóriának számít – írja a Forbes egy a zenészről írt új cikkében.

Mint a Forbes kiemeli, a gyakorlatban ez fix árazásnál, azaz városnapokon és fesztiválkoncerteknél 5–8 millió forint között alakul per fellépés, headliner koncerteknél pedig, ebbe tartoznak bele a klubbulik, vagy épp egy Budapest Park, ahol jegybevétel alapú díjazásra törekszik a menedzsment, akár ennek a három–négyszeresét is megkaphatják. Ezt a pénzt aztán rendre el is költik a színpadi extrákra.

Persze meg is éri a promótereknek elhívni a fiatal énekest, a 12 ezer fős Budapest Parkot a következő koncertjére 40 perc alatt rakta fullra, ami új rekord a szórakozóhely történetében. A cikkből az is kiderült, hogy az arénás koncertnek körülbelül 40–50 millió forintba került a technikai kivitelezése és a produkciós díja, a jegybevétel pedig végül százmillió forint felett alakult. 140 ember dolgozott a megabulin, de az Azahriah-projektnek 15-20 állandó tagja van.

Azahriah hihetetlen gyorsasággal jutott a csúcsra itthon, így nem meglepő, hogy a menedzsmentje már az európai turnéját szervezi. Ez valamikor az év végén indulhat, de a zenész már azzal is megelégszik, ha kint élő magyaroknak játszhat.

Érzek abban némi gúnyt, amikor azt mondják, hogy »na majd most eljön a messiás, exportcikk lesz a 21 éves gyerekből, körbejárja a világot«. Aztán ha ne adj’ isten csak 500 ember előtt fogok játszani, akkor majd jönnek megint, hogy ők megmondták, hogy nem lesz belőlem senki külföldön” – mondta.

(Forbes)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés