20-éve jelent meg a No Doubt, Tragic Kingdom lemeze

Ez a korszak a melegágya volt, minden kísérleti alternatív rock bandának, akik közül sajnos kevesen maradtak fent, vagy csak évekkel később sikerült újra egy kiemelkedő számot írniuk, aztán még egyet és mostanra már annyi idő telt el, hogy történelemnek számít a munkásságuk, így aki elmegy a koncertjeikre, főként múltidézésből teszi.

Ezzel nincs is baj, még én is szeretnék elég sok ilyen jellegű koncertre eljutni, ezért is örülök, hogy ha anno pár banda közülük fel is oszlott, mára újra összeálltak, vagy több év után előkerültek, és már számukra is felismerhetővé vált Magyarország, ezen belül nem lehetetlen úticélnak a fellépésük szempontjából.

Ilyen még a Babes in toyland, Skunk Anansie, mint szintén nagy visszatérő szerencsére, és sikeresen is tették mindezt, amit az alábbi video is alátámaszt!

[vembed youtube=”PuNxpykpRo0″ ]

De azért merüljünk el egy kicsit a 90-es évek alternatív kánaánjában, ahol rengeteg tehetséges banda létezett, alkotott maradandót, és kiemelkedőt. Viszont a negatív és sajnálatos tendencia az volt, hogy legtöbbjük felemelkedett a magasba aztán csak úgy eltűntek. Ilyenek voltak például; a Spacehog vagy a Hum, a Breeders, a Veruca Salt, a Whale-nek az akkori (és a napjainkig is értelmes maradt) generációját mozgató Hobo Humpin Slobo Babe című száma.

[vembed youtube=”2up7su7CeMU” ]

Érdemes odafigyelni, hogy milyen izgalmas, és gazdag képi világgal ellátott kippeket készítettek ebben az időben. Jellegzetes kameramozgással, és olyan kreatív káosszal, amit csak el tudunk képzelni.

Fontos, hogy ebben az időben a Rancid a ska-punk szféra egyik kiemelkedő képviselőjeként futott, és egy fesztiválon léphetett fel velük a No Doubt, ami nem volt véletlen, tekintve, hogy nagy hatással volt akkoriban a zenéjükre, és később dolgoztak is együtt, olyan szinten, hogy írtak nekik is, meg később Gwen-nek is számokat.

A ‘fuck-the-patriarchy ‘- üzenettel bíró Just a girl c. számuk felemelte a banda szárnyait. Ez megütött egy feminista hangnemet is, amire minden olyan ember vágyott, aki számára ismeretlen volt ebben az időszakban – és akár a későbbiekben is – a Bikini Kill, Liz Phair, Yo Yo. Ők megkapták Gwen-től, és a későbbiekben minden mást is, amire ezen a zenén belül szükségük volt. Amit tovább növelt, a szintén ska punk vonalon íródott Spiderwebs, ami olyan dallamokat ütött az ember fejébe, amit napokig nem tudott, és nem is akart, kiverni. Ez egy kinyilatkoztatása is volt annak, hogy mindenki elmehet a p-be , aki nem akarja egyedül vagy békén hagyni őt. A Don’t Speak pedig az abszolút csúcsokra, a rock rádió toplistájának az elejére jutatta őket, átírta az Aerosmith ‘Dream On’ listavezető számát, egy másik szívfacsaró balladával, amit hónapokig lehetetlen volt letaszítani onnan.

[vembed youtube=”TR3Vdo5etCQ” ]

A basszeros Tony Kanal-lal egy elég komoly párt alkottak, és nemsokkal a Tragic Kingdom megjelenése után szakítottak. Ez hozzájárult a még fájdalmasabb előadásmódhoz a Don’t Speak-et illetően az elkövetkezendő koncerteken.

Gwen bátyja, Eric, szintén közremúködött szintisként is a bandában, még a kezdetekben, és számokat is írt nekik, aztán a meghatározó csúcs előtt visszavonult erről a színtérről.

Érdekes egyedfejlődésen és különböző stílusok közti lavírozáson ment át a No Doubt az elmúlt 20 évben, de ami a fontos, és lényeg, hogy szükség volt a zenéjükre, amihez egy tökéletes időszakot vagy kort találtak. És a mai napig felüdülés hallgatni a számaikat, vagy tombolni bármelyikre egy-egy jobb buliban.

Gwen tovább folytatta a karrierét, pop dívaként. És azt sem tartom kizártnak, mint ahogy már volt is erre példa korábban, vagy ‘menet közben’, hogy vissza-vissza térnek a ska-reggae-punk vonalhoz, ha csak egy-két szám erejéig is.

Ezek után már csak annyi a dolgunk, hogy feldolgozzuk, hogy a 90-es évek 20-éve volt, és ennek fájdalma vagy ünnepléseként újrahallgatjuk a Tragic Kingdom-ot!