Kövess minket

Stílus

Táskákon közölte a Dolce & Gabbana a véleményét a melegházasságról

Tavaly még az egynemű párok örökbefogadása ellen érvelt a tervezőpáros, most viszont kiáll mellettük.

Megosztva

Az olasz tervezőpáros egy olyan kollekciót dobott piacra, melyen azonos nemű szülők és gyermekeik láthatóak. Az első fotót az Instagramon publikálták a táskákról és pólókról.

[instagram]BBFkixgFWqy/?taken-by=stefanogabbana[/instagram]

Domenico Dolce és Stefano Gabbana, a vállaltan homoszexuális tervezőpáros tavaly magára haragította a közvéleményt – és Elton Johnt – amikor úgy nyilatkozott, hogy ellenzi a melegörökbefogadást, és az egyetlen elfogadható család szerintük a hagyományos. Ezzel szemben most, amikor az olasz parlamentben is arról a kérdésről folyik a vita, hogy engedélyezzék-e az azonos nemű pároknak az örökbefogadást és a házasságot, megváltoztatták véleményüket, és kiállnak az egynemű szülők örökbefogadása mellett. Az olasz parlament februárban dönt majd a kérdésről, a hétvégén sokan tiltakoztak, azzal együtt is, hogy Olaszország lenne az utolsó a nyugat-európai országok közül, ahol ezt bevezetnék.

Dolce elmondta a Vogue-nak, hogy előző megnyilatkozása óta sokat gondolkodott a kérdésről, átbeszélte Stefonóval, és ez vezetett véleményük megváltozásához. „Minden család a szereteten alapul” – jelentették ki a divattervezők.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés