Kövess minket

Aztaa

Egy nőt börtönre ítélhetnek, mert nem végzett házimunkát

És ez nem vicc, pedig még annak is rossz lenne.

Megosztva


Egy Rómában élő férfi feljelentette a feleségét, mert az, szerinte nem végez elég házimunkát! A nő miatt, férje elmondása szerint családjuk romokban hever. Mivel a hölgy nem takarít, az otthonuk piszkos és büdös. Legalábbis a férfi így látja. A probléma nem most kezdődött, hanem két éve. Azóta nem takarít ugyanis a kedves feleség. Sőt, a férjnek egyéb gondjai is akadnak a hölggyel.  A vádirat szerint a nőszemély minden ételt kidob, ami az asztalon marad, ahelyett, hogy a hűtőszekrénybe tenné. Ezt a pazarlást pedig nem bírja a családi kassza. Volt olyan eset is, hogy a nő egyszerűen kirakta a férjét a hálószobából. Méghozzá erőszakkal!

Emberünk olyan elkeseredett, hogy bíróságra viszi az ügyet. Bár Olaszországban nem büntetik a lusta és pazarló háziasszonyokat, de a családon belüli erőszakot, igen. Emiatt a 40 éves nő akár börtönbe is kerülhet. A törvények szerint akár 2-6 évig is a rácsok mögött sínylődhet a házisárkány. Az első meghallgatás az ügyben október 12-én lesz.

2014-ben az olaszok szerették volna kiharcolni, hogy az otthon dolgozó háziasszonyok is kapjanak fizetést az államtól, de nem jártak sikerrel.

(mashable.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés