Kövess minket

Sport

Allen Iverson, Shaquille O’Neal és Yao Ming is a Hírességek Csarnokának tagjai lettek

Hármójuk közül csupán Shaq nyert NBA bajnoki címet. Igaz, Ő négyszer is.

Megosztva


Február 12-én hirdették ki azoknak a névsorát, akik közül kikerültek az idei Hall of Fame-be választottak. A tegnapi napon jelentették aztán be, hogy ebből a bő keretből, kik is azok, akik valóban tagjai lehetnek a Hírességek Csarnokának. Összesen tíz ember kerül be idén, közülük csak öten vannak, akik korábban játékosként szerepeltek a ligában.

A 15-szörös All Star-válogatott Shaquille O’Neal négy bajnoki címet nyert – hármat a Los Angeles Lakers, egyet a Miami Heat színeiben -, s egyszer választották az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) pályafutása során. A 216 centiméter magas center – aki március 6-án ünnepelte 44. születésnapját – az egyike annak a négy kosárlabdázónak, aki háromszor is volt a nagydöntő MVP-je, s az NBA történetének legeredményesebb 10 játékosa között is ott van.

[vembed youtube=”MDSFPvmA75o” ]

Iverson – aki 11-szer volt All Star-válogatott – az egyetlen 183 centis, vagy alacsonyabb játékos, aki pályafutása során legalább 20 pontot szerzett mérkőzésenként, az átlaga 26,7 volt. A 40 éves irányító 2001-ben az alapszakasz MVP-je volt, s abban az évben a nagydöntőig vezette a Philadelphia 76ers együttesét. Karrierje vége felé Európába tette át székhelyét, de az öreg kontinensen sem találta már meg a számításait. Karrierje, sajnos balhékkal sűrűn telitűzdelt volt.

[vembed youtube=”2REkZG-dhHc” ]


Yao Ming, a leghíresebb kínai játékos a Houston Rockets játékosaként szerzett elismerést magának. A 229 centiméter magas center, könnyed játékával és halálpontos horgaival marad meg leginkább az emberek emlékezetében, na meg azzal, hogy visszavonulása után egy azóta az egész világot meghódító mém készült róla. Pályafutása során nyolcszor szerepelt All-Star gálán.

[vembed youtube=”htm7b_saqcs” ]

Rajtuk kívül a Hall of Fame tagja lesz még a szeptember 9-i ünnepélyes ceremónián a Michigan State edzője, Tom Izzo, a női NBA-ben korábban szerepelt Sheryl Swoopes, valamint a Chicago Bulls tulajdonosa, Jerry Reinsdorf. Posztumusz került beválasztásra Darrel Garretson játékvezető, John McLendon edző, illetve két játékos, Zelmo Beaty és Cumberland Posey.

(espn.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés