Kövess minket

Sport

Korábbi NFL bajnokot lőttek agyon egy kisebb közúti balesetet követő vita után

Az áldozat Will Smith, 34 éves volt.

Megosztva

Az egész nem tűnt komolynak… Mármint a baleset, amely szombat este történt New Orleans egyik kerületében. Ami viszont a két autó koccanását követte, az annál megrázóbb.


Will Smith, aki New Orleans Saints játékosaként 2009-ben Super Bowlt nyert, nyugodtan autózgatott a városban, amikor összekoccant egy Hummer H2 típusú gépjárművel. Az amerikai focista és a másik sofőr is kiszállt az autójából, majd váltottak pár mondatot, mikor a Hummert vezető, 28 éves Cardell Hayes, egy fegyvert rántott elő és többször rálőtt a vele szemben álló Smith-re, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

[twitter]https://twitter.com/SeanPayton/status/719112785909551104[/twitter]

Hayes, ezután ámokfutásba kezdett és az autóban ülő Racquel Smith-t, az áldozat feleségét, is megsebesítette. Két lövés érte az asszonyt, akit rögtön kórházba szállítottak, állapota egyelőre stabil.

A helyszínre kiérkező rendőrök, megtalálták a lőfegyvert, továbbá még a helyszínen elfogták Hayes-t is, aki gyilkosság és gyilkossági kísérlet vádjával áll majd a bíróság elé.

A New Orleans Saints kommunikációs vezetője, Greg Bensel volt az első, aki hivatalosan is megerősítette a halálhírt egy Twitter bejegyzésben.

[twitter]https://twitter.com/GregBensel/status/719074068348022785[/twitter]

Béke poraira.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés