Kövess minket

Aztaa

Tömör aranyból készült vécécsészét állít ki a New York-i Guggenheim

Maurizio Cattelan olasz művész tizennyolc karátos aranyból készített vécécsészéjét használhatják is majd a látogatók.

Megosztva

A szobor, amely Marcel Duchamp 1917-es Szökőkútját idézi, a múzeum egyik mellékhelyiségének hagyományos, porcelánból készült vécéjét fogja felváltani és a látogatók nyugodt szívvel használhatják majd a műalkotássá nyilvánított használati tárgyat.


A Guggenheim közleménye szerint America című alkotásával Cattelan a „műtárgypiac túlcsordultságára” reagál – nem mellesleg ő az egyik olyan ma élő művész, akinek munkái csillagászati árakon kelnek el -, és műve egyfajta szellemes fricska a társadalom azon egy százalékának, akik megengedhetnek magunknak ilyesfajta csecsebecséket.

„Nem az én tisztem megmondani az embereknek, hogy milyen jelentést hordoz egy műalkotás, de azt hiszem, hogy ebben a műben meg fogják találni az üzenetet” – mondta a művész a New York Times című lapnak.

A május 4-től látható és használható America a művész első jelentős munkája a Guggenheimben megrendezett 2012-es retrospektív kiállítása óta.

Egy évvel korábban, 2011-ben Cattelan bejelentette, hogy visszavonul a művészvilágtól, ám ez korántsem jelenti, hogy munka nélkül töltötte volna az elmúlt éveket. Pierpaolo Ferrarival közösen készítik a Toiletpaper című művészeti magazint, 2014-ben dokumentumfilmet forgatott magáról, jelenleg pedig a New York-i Frieze kortárs művészeti vásárra készül.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés