Kövess minket

Aztaa

Úgy fognak kezet a mai fiatalok, mint egy vízihulla

Egy új kutatás szerint a mai fiatalok marokerőssége keményen lecsökkent a korábbi generációkhoz képest.

Megosztva

Kevés idegesítőbb dolog van annál, mikor valaki úgy fog kezet veled, hogy igazából nem is. Csak egy döglött halként ficánkol a tenyere a markodban. Ha eddig azt gondoltad, hogy ez azért van, mert a mai fiatalok puhányabbak, akkor egy nemrég publikált amerikai kutatás megerősíthet ebben a teóriádban.

A Winston Salem-i Állami Egyetem által végzett kutatásban 20 és 34 éves kor közötti fiatalok marokerősségét vizsgálták, az eredmény pedig egyértelmű csökkenést mutatott a korábbi generációkhoz képest.

A 237 résztvevő által végzett kutatásból kiderült, hogy a férfiak korábbi 1985-ös 55 kg jobbkezi és 48 kg balkezi erősségéhez képest a jelenlegi marokerősség 46 kg-ra (bal) és 45 kg-ra (jobb) csökkent. A nőknél a csökkenés nem olyan nagy mértékű (32-ről 27-re), de náluk eleve alacsony volt, így aztán jobban érződik még egy kis redukálódás is.

Elizabeth A. Fain az egyetem egyik professzora és egyben a kutatás vezetője az alábbiakkal magyarázta az eredményt:  „A társadalmunk már nem csak mezőgazdasági és gyári munkákból áll… A fejlett technológiával kapcsolatos munkák felé halad a világ, és ez hatványozottan igaz a mai generációra.” 

A lényeg tehát, hogy a jövőben legyen olyan robot, ami kinyitja nekünk a nagyi befőttesüvegét, mert nekünk már lehet nem fog menni.

(NPR)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés