Kövess minket

Stílus

Számok, amelyeket nyáron érdemes tudni!

A bőrgyógyászok nem győzik hangsúlyozni a napsugárzás veszélyeit. A megoldás nem az, hogy nem mozdulsz ki a napra, hanem az, hogy megfelelő faktorszámú krémet használsz.

Megosztva

A napozás alapvető szabályait minden bizonnyal senkinek sem kell magyarázni, azonban a faktorszámokat soha nem árt átismételni. A brit Vogue összegyűjtötte az alapokat, melyet mi még párral kiegészítettünk:

A 15 jelöli a legalacsonyabb védőfaktort, melynek használatát a bőrgyógyászok is fokozottan ajánlják, sőt szerintük a bőrnek ettől csak magasabb faktorszámú védelemre van szüksége, vagyis 30 alá nem lenne szabad adni. Az összeállításból az is kiderül, hogy a gyerekeket mindig 50+-os naptejjel kell bekenni. A gyerekek bőre sokkal érzékenyebb a nap sugaraira, ezért óvjuk őket.

A La Roche Posay szerint egy felnőttnek 32 gramm napvédő krémet/olajat kell eloszlatni magán ahhoz, hogy védve legyen a nap káros sugaraitól. Ez az érték 7 púpos evőkanál kávénak felel meg, mellyel főként az arcot, a vállakat, a hátat és a lábakat kell érinteni.

Fontos megemlíteni, hogy a napvédő készítmények csak 30 perc után képesek kifejteni a hatásukat, melyet mindig érdemes megvárni. Ezekről a termékekről nem árt tudni, hogy a felbontástól számítva 12 hónapig őrzik meg szavatosságukat, ezért ha múlt év júniusában vettél egy krémet, akkor az már nem biztos, hogy védeni fog az augusztusi tikkasztó melegben.

A délelőtti órákban, különösen 11 órakor, húzódj árnyékba, a napozást pedig 15 óra után folytasd ismét.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés