Kövess minket

Rock

Macaulay Culkin és bizarr zenekara még idén kiad egy lemezt

Mindenki Kevinje nem akármilyen bandában szerepel…

Megosztva

2013-ban történt, hogy Macaulay Culkin nagy nyilvánosság előtt bejelentette, hogy alapított egy zenekart, melyben a zenészek nagyon szeretik a pizzát. A csapat neve éppen, ezért Pizza Underground lett.  Na meg, azért mert szinte kizárólag The Velvet Underground számokat játszanak. Ha nem lenne ismerős nektek ez a zenekar, nem kell a késetekbe dőlnötök, a csapat ugyanis a ’60-as és a ’70-es években volt aktív, tagja volt például Lou Reed és Andy Warhol volt a managerük egy rövid ideig.

De, most térjünk vissza a Pizza Underground-ra. A csapat 2014 óta nem hallatott magáról, abban az évben történt velük ugyanis egy kisebb malőr. Vagy nagyobb, mindenki döntse el maga. Egy fellépésük alkalmával olyan részegek voltak, hogy szinte leszédültek a színpadról és a közönség zavarta el őket a helyszínről. Ami eléggé visszavetette a pizzásdobozzal (is) zenélő tagokat.

Idén viszont, két évnyi hallgatás után visszatér a pizza és The Velvet Underground tribute zenekar, és Culkin szerint kiadnak egy lemezt is. Méghozzá bakeliten! Lesz rajta gyerekkórus, és még szimfónikus zenekar is, szóval minden, ami kell egy komoly album megjelentéséhez.

Maga Macaulay Culkin is arról beszélt egy interjúban, hogy bár egy átmúlatott éjszaka után pattant ki a fejéből egy zenekar alapításának gondolata, hála az égnek, mikor másnap reggel dehidratálódva felébredt kusza álmaiból, nem felejtette el Pizza Underground csapatát, és idén be is bizonyítja, hogy nem csupán egy poénról van szó…

Nézzétek meg a Pizza Underground első fellépését és döntsétek el Ti magatok, mennyire jók a skacok. A pizzadobozos tagot szem elől ne tévesszétek!

Íme:
[vembed youtube=”1Tn3rXeylkQ” ]

(pitchfork.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés