Kövess minket

Aztaa

Kuvasz világtalálkozót tartanak a Hortobágyon!

A Hortobágyon rendezik meg első alkalommal augusztus 12. és 15. között a kuvaszok és kuvaszosok világtalálkozóját, a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület (MKFE) szervezésében.

Megosztva


A pénteki megnyitót szombaton szakmai nap követi, amelyen a magyarországi egyesület bemutatkozása mellett a fajtát érintő kérdésekről, a fajta jövőjéről, hasznosításáról tartanak előadásokat külföldi szakemberek – fejtette ki Pischoff Ferenc, az MKFE elnöke az MTI-nek.

Kiemelte: a rendezvényre tizenegy országból érkeznek résztvevők, Németországtól és Svédországtól kezdve Erdélyen, Szerbián, Szlovákián, Svájcon és Brazílián át egészen Kanadáig.

Mint mondta, a találkozó kiemelt célja a magyarországi és külföldi szervezetek közti kapcsolatépítés, tapasztalatcsere és együttműködés kialakítása. A rendezvény azonban mindezek mellett arra is alkalmat ad, hogy a különböző országok képviselői megoszthassák egymással tapasztalataikat a tenyésztéshez kapcsolódó feladatokról, problémákról vagy az olyan kérdésekről, hogy milyen helye lehet a kuvasznak ma Nyugat-Európában. 

„Ezek a pásztorkutyák gyakorlatilag elvesztették a munkaterületüket, hiszen nagyon kis hányaduk teljesít szolgálatot ma eredeti környezetében. Helyettesíteni kell tehát azt a feladatot, amit őseink évszázadokkal ezelőtt adtak nekik, amire kitenyésztették őket” – emelte ki az elnök.

Hangsúlyozta, hogy a kultúrkörnyezetben élő pásztorkutyák eredeti „munkáját” ki lehet váltani, de mindenképp szükséges biztosítani számukra azt a mozgást, azokat a feladatokat, amelyekre ők az évszázadok alatt szocializálva lettek.

A szakmai program után vasárnap klubkiállításra kerül sor, amelynek keretében a győztes kutya és gazdája a világkupát viheti majd haza. A bírók külön körökben bírálják a kanokat és a szukákat, a tenyészszemlén pedig a kutyák külleme mellett vizsgálják viselkedésüket és alaptermészetüket is. A versenyre már több mint 70 kuvaszt neveztek, ami jelentősnek számít – tette hozzá az elnök.

Pischoff Ferenc elmondta, hogy az utóbbi időben felfutóban van a kuvasz népszerűsége. Míg néhány éve 100-150 példányt törzskönyveztek, addig mostanában már évi 250 körül van az újonnan regisztrált kuvaszok száma. Hozzátette, hogy ez csak a hivatalosan bejelentett egyedek száma, a tényleges állomány ennél nagyobb.

Az MKFE elnöke kedvezőnek nevezte a fajta helyzetét, mint mondta, a kuvasz kezd egyre népszerűbb lenni nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Az elmúlt két évben Svédországból és Norvégiából is érdeklődnek a kuvasz iránt, emellett Németországban, Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban régebb óta sok példány él.

Pischoff Ferenc érdekességként megemlítette, hogy nemrégiben Ausztráliába is került egy magyar kuvasz. Egy ottani tenyésztő szeretné a fajtát meghonosítani és eredeti feladatkörében, pásztorkutyaként használni. Hozzátette: a kuvasz más fajtákkal összevetve kiemelkedően jó munkakutya, de sok más területen, például terápiás állatként is bevethető. 

A kuvasz a különösen védendő kilenc magyar ebfajta egyike. Rajta kívül a komondor, a puli, a pumi, a mudi, az erdélyi kopó, a rövid szőrű magyar vizsla, a drótszőrű magyar vizsla és a magyar agár tartozik ebbe a körbe, ezen fajták tenyésztése maradt állami felügyelet mellett az Országgyűlés márciusi döntése értelmében.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük