Egyedül élni jó?

Nem mondunk újat, korunk egyik nagy gondja – ezernyi más rossz mellett, persze, nem feledve az ezernyi jó dolgot – az elmagányosodás. Egyre többen élnek egyedül, egy 2011-es statisztika szerint az országban az egyedül élők száma 1 300 000 (!), ami döbbenetes szám. Ebből a 20 és 30 év közöttiek száma mintegy 100 000.

A legtöbben szenvedésként élik meg, ha nincs mellettük társ (pasi/csaj – lehet behelyettesíteni a megfelelőt), vágyakoznak egy társ után, aki megbecsül, aki az igazi. Miközben nem veszik észre, hogy először önmagukkal kellene békében élni. Pál Feri, egy mentálhigiénés szakember mondása: nem a pasi/csaj hozza meg a boldogságot – hanem a boldogság hozza meg a szerelmet. Tehát először is szeressünk együtt lenni azzal az emberrel, akit a legjobban szeretünk, aki a legfontosabb nekünk – vagyis önmagunkkal. Amíg ez nem megy, addig egy társkapcsolat is halálra van ítélve, hiszen nincs meg hozzá a szükséges belső békénk, és sebzettségeink végül elborítanak.

[vembed youtube=”XR1MgbYvMLk” ]

Egyedül élni jó, magányosan élni nem jó. Egy rossz kapcsolatban élni rosszabb, mint egyedül, de elégedetten. (Az persze más, hogy minden kapcsolat automatikusan elromlik, ha nem teszünk érte irtózatos erőfeszítéseket nap mint nap – lásd fentebb).

Társkapcsolatban is lehetünk nagyon magányosak. Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély – ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától – most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk – most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet – most nehezebb, mint valaha. Hogyan történhetett ez velünk? 

Egykor ezernyi külső erőforrás szilárdította meg és tartotta egyben a társkapcsolatokat. Ezek kényszert is jelentettek, de érdekeltté tették a párokat, hogy megpróbáljanak együtt élni akár az elégedetlenségükkel együtt is, vagy igyekezzenek többet tenni az elégedettségükért. Ma az van, hogy a külső összetartó erők, főleg a külső kényszerítő erők szinte teljesen megszűntek. Tehát nekünk magunknak kell megtalálnunk a belső kapaszkodókat és erőforrásokat, dolgoznunk a kapcsolatunkon.

A lényeg, hogy egyedül születünk, egyedül halunk meg, és valójában közte is mindig egyedül vagyunk – hacsak nincs erős Istenhitünk. Weöres Sándor aranyat érő szavaival megfogalmazva: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Egyedül vagyunk, de nem magányosak. A végére pedig az ezerszer elcsépelt aranyigazság: ha pedig szeretjük magunkat, mások is szeretni fognak.