Kövess minket

Hiphop

Na de ki ez a magyar srác Drake új albumán?

Started from the bottom now we’re here.

Megosztva

Forrás: Getty/Europress

Két hete jelent meg Drake legújabb albuma, a More Life, mely gyakorlatilag minden létező streaming rekordot megdöntött. A megjelenés napján 61 millióan hallgatták meg Spotify-on, a streamingoldalon, mely korábban a What a Time to Be Alive és a Views jogait is csak az Apple Music-os premier után kapta meg. Ezután logikus lenne azt hinni, hogy az exkluzivitás elvesztésével csökkentek az Apple számai, de pont, hogy az ellentéte az igaz: a More Life az első héten 300 milliós hallgatást ért el világszerte, ez pedig 50 millióval magasabb, mint a Views számai voltak.

Drake ezek mellett továbbra is a leghallgatottabb előadó a Spotify-on (a titulust 2015-ben és 2016-ban is bezsebelte), ráadásul a One Dance című száma csücsül a Spotify legpörgetettebb számainak trónján. Már csak ezért is büszkeség kijelenteni, hogy ehhez a sikerhez, ha csak a kilences, Gyalchester című szám erejéig is, de egy magyar srác is hozzájárult.

Megyimórecz István, művésznevén iBeatz egy 23 éves budapesti producer, akinek alapjait már Drake előtt is lehetett hallani trap számokban. A beatkészítést még a 2007-ben megjelent FL Studio 7-el kezdte 14 évesen, de zeneiskolába is járt és zongorázni is tud. Készített magyar előadóknak is alapokat, de az igazán érdekes periódus akkor kezdődött az életében, mikor olyan nevek kezdtek szövegelni a zenéire, mint French Montana, Fetty Wap, 2 Chainz, vagy éppen Ace Hood. Természetesen szerettük volna Istit is megkérdezni a figyelemre méltó karrierjéről, de elfoglaltságra hivatkozva későbbre ígérte a válaszokat kérdéseinkre. Így aztán egyelőre nem tudjuk, hogy beszélt-e, netalántán találkozott-e Drake-kel, vagy szimplán csak egy csekket kapott.

[vembed fbvideo=”https://www.facebook.com/ibeatsmusic/videos/788264234539888/” ]Isti managere a Soundcloudja szerint az atlantai Rico Brooks, aki jelenleg is vagy 5 alapot árul a Myflashstore.net nevű oldalon, olyan nagy producerektől, mint Zaytoven, Sonny Digital, és Mike WiLL Made It. Az árak 100 dollárról indulnak, ha nem exkluzívként vesszük (ergo más is megveheti később és felhasználhatja), de 500 dollárért cserébe teljes mértékben mi birtokolhatjuk az alapokat. Feltételezhetjük, hogy Isti beatjeiért lényegesebben kevesebbet lehet csak elkérni egy ilyen oldalon, de Drake esetében lehetséges, hogy teljesen speciális deal született. A másik oldalon persze ott vannak a horrortörténetek. Hudson Mohawke anno Twitteren követelte a pénzét Kanye-tól és Drake-től, de tavaly júniusban Flying Lotus fakadt ki a rapperekre, hogy kihasználják a producereiket, és pénz helyett „hírnév” a fizetség.

Az viszont biztos, hogy iBeatz ennél nagyobbat nem is dobbanthatott volna a producerszcénában. Facebook posztjai megerősítik, hogy nem csak Kodak Black-kel érkezik nemsokára közös száma, de már Young Thug is felkerült a listára.

Kövessétek Facebookon, Soundcloudon és Twitteren és reméljük nem kell sokat várnunk rá, hogy újra halljunk felőle.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés