Kövess minket

Hiphop

A hip hop úttörői 1. rész: Villám Nagymester és a többiek

Érdekel, mire bólogattak őseink K.e. (Kanye előtt) 20-ban? Eminem még megvan mindenkinek, ahogy 50 Cent is, de ennél sokkal mélyebbre ásunk most a történelemben: irány az 1970-es évek Amerikája!

Megosztva

A hip hop két összetevője (a breakkel és a graffitivel most nem foglalkozunk), a zene és a szöveg két külön irányból érkezett, és New York Bronx kerületében, a block partikon találkozva ért össze valami újjá.

Jamaica-2013-22.jpg

Ezeken az utcabál-szerű bulikon főleg a feketék zenéi, a funk és a soul szóltak, amikből a DJ-k elkezdték kiemelni a basszust és az ütősök hangját, mert úgy látták, erre indulnak be az emberek. Így alakult ki az ütemes alap, amire ráépülhetett a szöveg. Clive Campbell, a.k.a. DJ Kool Herc volt az a zseni, aki 1973-ban először használta a diszkós lemezlovasok két lemezjátszóját a különböző számok egyébként rövid instrumentális szakaszainak az újrajátszásához és összeillesztéséhez, a táncparkett pedig felrobbant:
[vembed youtube=”Hw4H2FZjfpo” ]Kool Herc volt az első szkreccselő is, de a leghíresebb ebben már nem ő, hanem a villámkezű Joseph Sadler, azaz Grandmaster Flash:

[vembed youtube=”zYE2FV5-iZw” ]Akinek viszont a zenén is túlmutató hatása volt, és segített nemzetközileg elterjeszteni a műfajt, az Kevin Donovan, azaz Afrika Bambaata, aki felismerte, hogy a már formálódó hip hop kultúra, a zene, tánc és graffiti segíthet távol tartani az utcagyerekeket a bűnözéstől, és 1977-ben létrehozta az Universal Zulu Nation közösséget. (Sajnos később kiderült róla, hogy több fiatalt is szexuálisan zaklatott.)

[vembed youtube=”Aa8hdzQ4aok” ]Ideje szót kell ejtenünk a szavakról is, amik ütemes egymás után pakolása a “capping”-ből jön. Erre a szóra ne keressetek rá az urbandictionary-n, mert van pár undorító jelentése, inkább higgyétek el, hogy itt az afroamerikaiak szópárbajaira utal, ahol minél frappánsabb és eredetibb szövegekkel kellett előállni. A hip hop kifejezés is abból született, hogy Keith “Cowboy” Wiggins a menetelést imitáló szöveggel oltotta egy haverját aki beállt a seregbe.Arra pedig, hogy hogy került egyáltalán bárki a mikrofon közelébe a DJ-n kívül, az “MC” eredeti jelentése ad magyarázatot: Master of Ceremony. Ők voltak azok, akik egy buliban felkonferálták a DJ-ket, beszéltek a közönséghez és igyekeztek minél jobb hangulatot teremteni – innen a gyakori kiszólás a közönségnek és az MC és a közönség felelgetése. Ez a szerep alakult át úgy, hogy a rapperek a DJ-vel egyenrangú előadók lettek, ahogy ezen a ’78-as buliplakáton is látszik. Az első rapper, aki MC-nek hívta magát valószínűleg Melvin Glover, aki Melle Mel néven a Grandmaster Flash and The Furious Five formáció tagja volt.

[vembed youtube=”Z49bfaXGX78″ ]A szövegek többnyire egyszerre szóltak a bulikról, szórakozásról, a lecsúszott környékről és az igazságtalan igazságszolgáltatásról. A tematika később eltolódott a bűnözés és drogok felé, de az már a gangsta világ és a nyolcvanas-kilencvenes évek, amiről legközelebb írunk. Addig is itt egy igazi vidám szám a Sugarhil Gangtől ‘79-ből, egyben az első hip-hop, ami felkerült a Billboard TOP 40 listájára.

Move your feet![vembed youtube=”mcCK99wHrk0″ ]Írta: Németh Domonkos

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés