Kövess minket

Aztaa

Fél kiló kokaint rendeltek Kaliforniából, de futár helyett a rendőr szállította ki

„Biztos úr, eskü mi csak táplálékkiegészítőt vettünk.”

Megosztva

Forrás:

A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat két váci férfival szemben, akik az Egyesült Államokból rendeltek mintegy fél kilogrammnyi kokaint – közölte az ügyészség kedden.

A közlemény szerint a Kaliforniából rendelt – táplálék-kiegészítőnek álcázott – kábítószert futárral akarták kiszállíttatni egy általuk megadott címre. A vádlottak arra is ügyeltek, hogy a futárszolgálatnak megadott fiktív címet az utolsó pillanatban módosítsák a kiszállítás napján és a csomagot egy másik utcába, közterületre kérték.

A futár valójában egy rendőr volt, ugyanis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága a küldeményt az országba érkezéskor ellenőrizte és feljelentést tett a rendőrségen.

A rendőrség az egyik férfit elfogta a helyszínen, míg az ismeretlen helyen, szökésben lévő társával szemben távollétében emelt vádat a főügyészség.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük