Kövess minket

Aztaa

Egy michigani egyetemen már marihuána tanulmányokból is lehet diplomát szerezni

De nem elég tépni hozzá.

Megosztva

Forrás:

Ahogy egyre több állam legalizálja részlegesen, vagy teljesen a marihuánafogyasztást Amerikában, úgy növekedik azok száma, akik szeretnének hasznot húzni ebből a friss és egyre profitábilisabb üzletágból. Ehhez viszont szakértelem kell, és az ehhez szükséges tudást nem lehet a jointból magunkba szívni. 

Itt jön a képbe az Észak-Michigani Egyetem új szaka, mely teljes egészében a fű körül forog. A marihuána tanulmányok egy négy éves képzés, melynek elvégzése után a tanuló okleveles fűszakértő lehet. Ehhez viszont nem elég annyi előképzettség, hogy a jelentkező nagyon, nagyon, nagyon, nagyon sokat tép. 

Egyértelmű, hogy a program nagyon új és nagyon eltérő más szakokhoz képest, teljesen másfajta embereket bevonzva ezzel. De ha a tanulóink eredményesek akarnak lenni, akkor motiváltságot és elhivatottságot kell mutatniuk” – mesélte a tanulmányokról Brandon Canfield, kémia professzor a Detroit Free Press-nek. 

A tananyag közel sem könnyű. Erős biológiai, és kémiai tudást igényel” – tette hozzá Canfield, aki azt is kiemelte, hogy az órákon nem fognak kendert termeszteni, de más, hasonló gyógyító hatásokkal rendelkező növényeket igen. 

Az egyetem 2017 őszében indította a képzést, jelenleg közel egy tucat diák jár az órákra. A biológia, kémia, botanika órákon kívül a tanulóknak marketing és pénzügyi órákra is járniuk kell. 

(Fox News)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük