Kövess minket

Hiphop

French Montana nem áll be a Lil Pump haterek mögé, úgy érzi minden generációnak kijár a tisztelet

Azt is kijelentette, imádja Pump zenéjét.

Megosztva

Forrás:

Továbbra is forró téma Lil Pump helye a hip-hopon belül, véleménye pedig French Montanának is van. A bronxi rapper az L.A. Weekly-nek nyilatkozva kifejtette, miként áll a hip-hop különböző generációihoz, valamint hogy hogyan változott meg a rapszakma az elmúlt időszakban.

Őszintén mondom, hogy a hip-hop összes generációja megérdemli a tiszteletet. Imádom, amit Lil Pump tesz a szakmáért. Imádom, amit Tupac és Biggie tett a szakmáért, ahogy azt is imádom, amit a Run-DMC tett. Szimplán úgy gondolom, hogy megváltozott a szakma. Jelenleg több gazdag rapperünk van, mint a régi időkben. Mostanra ez már életstílussá változott. Ez mutatja, hogy növekszünk. Ha valakinek nem tetszik Pump zenéje, miért hallgatja? Vannak szövegcentrikus rapperek most is. Hallgasd azt a stílust, ami legközelebb áll hozzád. Én imádom Pump zenéjét

Lil Pump egyfajta kulcsfigurája lett az „újgenerációs rapperek” kategóriájának, „Gucci Gang” című dala világsláger lett, hatalmas sikereket ér el, ezzel együtt viszont a kritikák célpontjában is bekerült, hisz most ő a legismertebb feltörekvő rapper. Sokak szemében Pump testesíti meg mindazt ami „rossz a mai hip-hop” zenében, korábban Soulja Boy volt az a személy, aztán Lil B, aztán Lil Yachty, most éppen Lil Pump, pár év múlva pedig megint valaki más lesz az. A vita tehát nem új keletű csak szimplán ezerszeresére van nagyítva, mivel sosem volt még ennyire sikeres a stílus, mint az elmúlt években.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés