“A zenészek sokkal kevesebb pénzt keresnének, ha azzal a felfogással dolgoznának, mint én”

Forrás:

Pár évvel ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy egyszer anyanyelvünkön hallgathatjuk a tengerentúli befordult underground réteg sötét, fájdalmasan magányos szólamait. Aztán jött Gyuris Bence, és mindez megváltozott: bekábult, önfejtegető, komor trapektől lett hangos a hazai földalatti szcéna, ahol a 19 éves rapper-producer neve egy-két év leforgása alatt etalonná vált. Miben rejlik a sebezhető, szorongó fiatalok által kreált, könnycseppektől áztatott, ridegen intim hiphop sikere? Vajon megérett-e a belföldi közönség arra az őszinte, önazonosan kreatív zenére, ami a Dél-Alföld egy első emeleti, apró garzonjából szivárog?

Két napot töltöttünk Gyurissal szülővárosában, Szegeden, ahol karrierről, a magyar zene helyzetéről, a kedvenc animéjéről és első korongjáról faggattuk őt.

Mikor hoztad létre a Soundcloudodat?

2015 januárjában csináltam meg, de úgy, hogy már 11 éves koromban letöltöttem az Fl Studiót, és elgondolkoztam azon, hogy miként áll össze egy zene, ez pedig nagyon érdekelt. Mindez adott egy löketet, és azóta igazából mindennap az Fl előtt ülök.

Rákerestem, hogy zenekészítő program, olvasgattam fórumokon, írták az Fl-t, letöltöttem, és hobbi lehetőségként ott volt a gépemen. Soha nem néztem például tutorial videókat, hallgathatatlan szarokat csináltam, próbáltam rájönni, hogy nagyjából hogy néz ki egy loop, és hasonlók. Voltak ilyen hullámok, leszedtem, nyomtam, próbálkoztam mindenfélével, aztán gimiben, tizedikes koromban egyszer hazaértem, és rámjött, hogy csináljak valamit.

Ennek mi lett a végeredménye?

Összeraktam egy alapot, aminek emlékszem, Milkyway volt a címe, és nem volt rossz. Átküldtem az egyik osztálytársamnak, ő mondta, hogy mindenképp tegyem ki, olyan, mintha egy Odd Future beat lenne, erre simán készülhetne egy Odd Future szám. Hát, ezért felregisztráltam Soundcloudra OFGyuris néven, mint Odd Future Gyuris. (nevet)

Nem gondolkodtál valami kreatívabbon?

Én soha nem tudtam magamnak kitalálni jó művésznevet. Engem mindenki Gyurisnak hívott. Mivel minden harmadik ember Bence, ezért általában beáldoztam magamat, hogy jó, akkor hívják csak a többieket Bencének, én leszek Gyuris.

Milyen volt az indulás számodra?

Az első másfél évem úgy telt el, hogy maximum száz követőm gyűlt össze, egy-két kiadott trackem volt, például Az emeletről, ami mondjuk nem is a saját csatornámra volt feltöltve, hanem a Pali és Gyuris profilra. Pali az a barátom, akivel régen elkezdtünk rappelni.

Van valami sztorija ennek az emeletnek?

Igazából annyi, hogy június eleje volt, még tartott a suli, de nagy eső volt itt Szegeden, és ezen a napon nekünk iskola helyett pont valami vadasparkba kellett volna mennünk, egy projekt kapcsán, de a szar idő miatt le lett mondva. Így hát nem kellett bemennünk, én ezért a nagymamámnál voltam akkor, nálam volt a számítógépem és Pali mikrofonja, mivel sajáttal akkor még nem is rendelkeztem.

Forrás:

Mikor jött az első megkeresés más előadók részéről?

2016 szeptemberében. Nekem akkoriban elég nagy példaképnek számított Luke Benz. A Mennyit Ér EP-t, meg az azelőtti és utáni számait nagyon szerettem. Olyan volt, mintha én írtam volna őket, és minden egyes dologban  egyezett a véleményem vele. Amikor megcsináltam a Föld Alatott, akkor azt átlinkeltem neki, hogy erre tudna-e valami kritikát mondani.

A zenei részét tekintve annyit mondott, hogy nem rossz, és simán lehetne belőle bármi, de inkább az életemre nézve adott tanácsokat, miszerint annak ellenére, hogy van bennem potenciál, mindig legyen egy B tervem. 17 éves voltam ekkor.

Majd egy hónap múlva felkeltem egyik reggel, feloldottam a telefonomat és láttam, hogy rámírt Luke Benz, és most ő kérne valamit. Mondta, hogy Soundcloudomon nézegette, hogy vannak fent alapok, és nagyon megtetszett neki az egyik, és ezt szerette volna megvenni tőlem. Ezt követően egész nap az osztálytársaimat kérdezgettem, hogy mégis mennyit kellene elkérnem ezért. Végigizgultam ezen egy napot, majd hazaértem, és este megtörtént a csoda. Vett tőlem egy beatet, úgy, hogy a világon senki nem ismerte a nevemet, az a pár ember, aki akkoriban hallgatott, az maximum néhány osztálytársam volt. Erre az alapra végül nem került semmi azóta.

Te milyen műfajba sorolnád a zenéd? Elfogadod, ha egyenlőséget tesznek gyuris és a trapzene között?

Én soha nem vélekedtem úgy a saját zenémről, mintha ez trap lenne. Nagyrészt persze azt hallgatok, és meghatározza a hangzásom, de valójában a cuccaimat tekintve azon kívül, hogy olyan a bpm, meg 808 basszus és hi-hat rollok vannak benne még nem sorolnám kifejezetten a trap közé. A tipikus klisével élve soundcloud rapnek sem mondanám, csupán próbálom azt megzenésíteni, hogy én milyen ember vagyok.

És mit gondolsz, hol -és hova tart ma a trap Magyarországon?

Itthon a trap most fogja élni az aranykorát, ez biztos. Ettől még a magyar énekesek, rapperek és trapperek termékei nagyon izzadtságszagúak. Nem azt érzem, hogy ők olyan emberek lennének, mint amit elmesélnek magukról. Csak látják, hogy Amerikában ezzel meg azzal lettek híresek, így van felépítve egy dal, ilyen szerkezetű a flow, és kész is. Producerek viszont vannak brutál tehetségesek, és itt mindenképp kiemelném purple-t.

A hazai szcénán belül ki az, akire most azt mondanád, hogy a legjobb?

Ez gondolkodás nélkül Csizmi.

A belföldi hiphop közösségre nagyon jellemző a bekategorizálás: vagy boom bapet csinálsz, és a ‘90-es éveket sírod vissza, vagy trapet nyomsz, és messiásként “behozod az újat”. Te hogy vélekedsz erről? Fontos-e egyáltalán ez a fajta skatulyázás?

Nem fontos, de adott előadók már a zenéjük megszületése előtt bekategorizálják magukat egy minta alapján. Az ember észreveszi, hogy itthon létezik nagyjából négy fajta zene, és ezt megcsinálják újra és újra. De egyébként van sok magyar zenész, akiket nagyon nagyra tartok és abszolút tisztelem őket.

Kik ezek?

Mondjuk Szabó Benedek és a Galaxisok. Abszolút eredeti amit csinálnak, én legalábbis nagyon mélyen át tudom érezni minden dalukat. A zenekar összes tagja nagyon tehetséges, így a kész alkotás is szinte hibátlanra jön ki a végére mindig.

Ha már Szabó Benedekék, mi a véleményed a “magyar alterről”?

Rajtuk kívül mást nem nagyon hallgatok, a barátnőm szokott mutogatni hasonló stílusú bandákat, és néha hallok jókat, de úgy 90%-ban nem jön át, amit a többi zenekar csinál.

Első rapzenei élmény?

Négy éves koromban kezdődött: amikor apukám autójában ültünk, mindig egy Bëlga kazettát hallgattunk. Ezt imádtam, az Ovirapet kívülről tudtam, a szembeszomszédomékkal rappeltük állandóan a hintában, mert nekik is megtanítottam.

Mi jött ezután?

Általános iskola alsó tagozatban aztán rátaláltam 50 Centre, (nevet) ő akkor több évig a kedvencemmé vált, szinte csak őt, és azokat pörgettem, akikkel közreműködött.

A zenei karrieremre amúgy Bones és Kid Cudi volt a legnagyobb hatással, plusz glxy volt az első hazai inspirációm Luke Benz előtt.

Bálintot személyesen is ismered?

Személyesen nem, de tulajdonképpen pont pár nappal azután, hogy megcsináltam a Soundcloudomat, tudtam meg, hogy ki is az glxy. 2015-ben 16yrold (16yrold amerikai producer, aki azóta már olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Ski Mask The Slump God, Desiigner, Yung Bans, vagy Tracy – a szerk.) ismerősöm volt Snapchaten, ott beszélgettem vele, és egyszer rákérdezett, hogy melyik országban lakom. Írtam, hogy Magyarországon, ő meg teljesen belelkesült, hogy neki a legjobb haverja itt lakik, Bálintnak hívják, feltétlen nézzem meg a srác SC profilját, ahová glxy néven pakol fel zenéket.

Forrás:

Kicsoda Gyuris Bence Szegeden?

Úgy, mint zenész, szinte alig ismer valaki Szegeden. Engem életemben egyszer állítottak meg itt, hogy én vagyok-e Gyuris, de az emberek nagy része nem onnan tud rólam, hogy böngészte már a Soundcloudomat, hanem hogy melyik iskolába jártam, vagy melyik focicsapatban játszottam régen.

A zenéidben erőteljesen megjelennek a mentális problémáid. Mit gondolsz, mennyire tabu itthon ezekről ilyen szinten beszélni, mint ahogy Te teszed? Vagy szimplán csak nem éri meg?

A zenészek sokkal kevesebb pénzt keresnének, ha azzal a felfogással dolgoznának, mint én. Hallgatói igény sem nagyon van az ilyesmikre, mint amit én és pár kortársam csinálunk. De nem befolyásol semmit, hogy milyen zene éppen a felkapott, és nem érdekel, hogy milyen témákról ideális rappelni bizonyos korszakokban, csupán eszembe jutnak dolgok, és leírom őket olyan nyersen, mintha csak valakivel négyszemközt beszélnék.

Őszintén, ehhez is szokott hozzá a fülem, mert én is olyan arcokat hallgatok, akik leülnek a mikrofon elé, és elmesélnek valamit őszintén, mint barát a barátnak.

Ha leszerződtetne egy kiadó, mennyire tudnál megalkuvó lenni?

Nem tartom kizártnak, hogy egyszer életemben elmenjek egy kiadóhoz, de valószínűnek sem. Egy előadó imidzsén és a munkáinak az atmoszféráján nagyon érződik, hogy milyen labelnél van, és én egyikbe sem passzolnék bele, akár magyar, akár globális szinten.

Persze ha valaki azt mondaná, hogy rohadt jó amit csinálok, folytassam úgy, ahogy eddig, és ebben szeretne segíteni, akkor arra természetesen igent mondanék. De az, hogy megkösse valaki a kezem, és megmondják, hogy mit csinálhatok, és mit nem, hogy nézhetek ki, és hogy nem azt soha nem tudnám elviselni. Soha nem akarnék befolyás alatt lenni, mert csak megalázva érezném magam.

Vannak esetleg a fent említetthez hasonló pártfogóid?

Legfőképpen a ZöldRobotMajmosok, Lassú Isten és Griin. Hozzájuk többször jártam már Pestre, és amiben csak tudnak, támogatnak. Nagyon jó barátok vagyunk: szakmailag kevésbé dolgozunk együtt, viszont emberileg ápoljuk a kapcsolatunkat, és ez sokkal fontosabb.

Hogy zajlik egy ZRM-mel közös buli a fővárosban?

Én akármikor Pestre megyek, mindig eltévedek, nagyon nem szeretem azt a várost. De általában kárpótol, hogy mindig van valami nagyobb esemény, amire felmegyek, és mindig úgy alakulnak a dolgok, hogy a végére az egészből egy kaland lesz.

Például?

Van egy elég para sztori: bementünk egy ház udvarába, és onnan pedig egy pinceajtón keresztül lementünk a föld alá, ahol nem egy pince várt minket, hanem kábé katakombák, és komplett utcák. Végül benyitottunk az egyik kapun, és egy fullos stúdió tárult elénk, ahol aztán egész éjjel próbáltunk a másnapi, Bánkitón tartott koncertünkre.

Hogy viszonyulsz a színpadi szerepléshez?

Gyerekkoromban nagyon lámpalázas voltam, de valamiért ezt nem szoktam érezni már magamban. De szerintem lehetnék akármilyen jó, a korom, és a stílusom miatt még az elkövetkezendő öt évben egy magyar közönség nem fog tudni egészen komolyan venni.

Igazából teljesen mindegy, hogy mit csinálok, csak próbálok minél több tapasztalatot gyűjteni, és nagyjából összeállítani a fejemben egy képet arról, hogy milyen is ez az egész világ. Másoknak úgysem számít annyira, hogy én ott vagyok-e, vagy sem, viszont nekem meg ez hasznos, és általában nagyon jó élmény. Tényleg, nem tudom szavakba önteni azt, amit a színpadon érzek. Én élvezem, és fejlődök is, azt hiszem.

Forrás:

Milyenek a rajongói visszajelzések?

Szinte minden nap kapok üzeneteket, van hogy többet is, és valójában kurva jó érzés. (nevet)

Mennyire tartod fontosnak a fanokkal való önzetlen kapcsolattartást?

Azt nem érzem fontosnak, hogy feltétlen kontakt legyen köztünk, de ha valaki kíváncsi valamire, vagy tanácsot kér, akkor én legtöbbször válaszolni szoktam. Az embereknek, akik megkeresnek, azoknak a 90%-a tök intelligens, és nagyon jól esik, mert szerintem nem sokan mondhatják el magukról, hogy ilyen közönségük van.

Vajon ezek a hallgatók magukra tudnak ismerni az általad megjelenített, otthon alkotó, introvertált különc srácban? Vajon tényleg megélik azt, amit te közvetítesz?

Szerintem ezzel rengetegen tudnak, vagy tudnának azonosulni egyébként, csak ezeknek az embereknek a töredékéhez jut el a zeném.

A te szemedben mennyire lényeges egy alkotónál a profi arculat és a jó design?

A legnagyobb százalékban nekem ami a legfontosabb az a zene, és annak minden szempontja. Tehát nem csak azt nézem, hogy milyen az alap, milyen a szöveg, vagy milyen minőségben van kikeverve, hanem az összképet szemlélem: hogy átad-e, közvetít-e valamit. Így nem foglalkozom túl sokat a borítókkal, vagy a külsőségekkel, viszont azt nagyon fontosnak  találom, hogy egy előadó ne csak jó anyagokat csináljon, hanem jó ember is legyen.

Irtó fontos tehát a személyiség, de vannak sajnos olyan személyek, akik király zenéket csinálnak, viszont emellett undorító emberek, és undorítóan viselkednek. Ilyeneket képtelen vagyok hallgatni, mert egyszerűen bűntudatom van, hogy olyasvalakit figyelek, aki tegyük fel megerőszakolt másokat.

Napjaink egy elég felkapott kérdését említetted: szerinted szét kell választanunk az előadót, és az általa létrehozott zenei terméket? Nem tudsz jó szívvel hallgatni mondjuk XXXTentaciont, 6ix9ine-t, vagy YoungBoy Never Broke Againt?

X az élete vége felé például nagyon is kezdett jó útra térni. Ahogy telt az idő, egyre  szimpatikusabbá vált, épp a halála előtt két-három héttel töltöttem le az albumát, mert akkor voltam úgy vele, hogy már nem is haragszom rá annyira, és egészen szépen fejlődött a személyisége. Kezdett igazán szimpatikus lenni, nagyon kár érte. Nagyon durva, hogy az az ember annyi idős volt, mint én. Baszki, egy évben születtem vele.

Így, 8 hónap távlatából hogy értékelnéd most a Szellemországot?

Utólag úgy vagyok vele, hogy nem tetszik. Amikor kész lettem vele, akkor nagyon szerettem, meg nagyon büszke voltam rá, de azóta nagyon sokat változtam. Fejlődtem, zeneileg, és emberileg is. Plusz szakmai szemmel nézve elég elkapkodottak a számok, és sokkal több energiát kellett volna fektetnem a felvételekbe, a masterelésbe, de csak ki akartam és ki kellett adnom mindent, mert az életemnek azt a szakaszát már ideje volt lezárnom.

Mi volt a lelki és magánéleti háttere a meglehetősen depresszív korongnak?

A legnagyobb fordulópont talán akkor jött, amikor sikerült nagy nehezen feldolgoznom, hogy már nem csak annyiból áll az egész, hogy a szobámban ülök és unalmamban alkotni próbálok valamit, hanem számomra tök ismeretlen emberek hallgatják és szeretik a zenéimet. Ezt eleinte elég nehéz volt feldolgoznom, sokáig úgy éreztem magam, mint egy vicc, valami internetes mém.

De tudtam legbelül, ahogy fejlődöm, szép lassan kezdem kinőni azt, aki vagyok, amit csinálok, a többieket magam körül, és az egész életemet. Szerintem mindenkiben lezajlik ez a folyamat, amikor észreveszi, hogy a gyerekkorának vége, és ideje felnőni, de én úgy voltam vele, hogy ezt nem akarom. Felőlem telhet az idő, fejlődhet a környezetem, és elveszíthetem a barátaim, de én ragaszkodtam ahhoz, ami bennem 18 év alatt kialakult, és úgy éreztem, hogy az egész világ ellenem van.

Egyre jobban bezárkóztam, nagyon sokat voltam egyedül, nem igazán foglalkoztatott semmi, csak a zenélés, mert az elterelte a gondolataim. Az életemnek ebben a szakaszában csináltam a szellemországot, ami úgy bő fél év alatt készült el.

Mégis felkerültél vele az Index év végi hazai 20-as listájára, ezt miként élted meg?

Amikor megjelent a cikk, én éppen otthon kapkodva pakoltam össze a dolgaim, hogy le ne késsem a vonatom, mert aznap este felléptünk Pesten egy évzáró bulin. Akkor küldte át Vivi, aki a Soft Shell partyk egyik fő szervezője. Egyrészt kb fel sem fogtam, hogy ott vagyok a listán, másrészt nem nagyon értem rá ünnepelni, de végül elértem az eggyel későbbi vonatot, és nagyjából fel tudtam dolgozni az infót.

Nagyon örültem. Őszintén soha semmilyen oldalnak nem küldtem még át zeném, hogy „légyszi promózzatok, vagy írjatok rólam”, rajtad kívül szerintem nem is beszéltem még soha újságíróval, de volt pár olyan komment facebookon, hogy biztosan barátja vagy rokona vagyok a cikk írójának, mert ilyen szar zenével lehetetlen, hogy bekerüljek.

Kevesen tudják, hogy van egy alternatív R&B, indie-orientált kollab-EP-d egy Celeste Collins nevű bécsi lánnyal. Hogy zajlott a közös munka, egyáltalán hogy ismerted meg őt?

A barátnőmön keresztül ismertem meg az interneten, én megmutattam neki a zenéim, meg egy-két alapot, neki tetszett, és innen igazából adta magát az egész. Szeretek vele együtt dolgozni, mert nem annyiból áll a folyamat, hogy én küldök neki egy alapot, ő pedig visszaküld egy kész számot. Megosztjuk egymással az ötleteinket, hogy a másik félnek min hogyan kellene változtatnia, és addig dolgozunk valamin, amíg mindketten teljesen elégedettek leszünk vele.

Szerintem összesen úgy 7-8 közös zenénk lehet, ezek közül tavasszal kiválogattunk hármat, és kiadtuk a her funeral ep-t. A többi cuccal nem tudom még, hogy mi lesz, de abban biztosak vagyunk, hogy fogunk még együtt dolgozni a jövőben.

Kedvenc film?

A Chihiro Szellemországban, az albumom intrójában is ebből van egy idézet.

Ha választhatnál, mi lenne számodra a tökéletes hely az alkotáshoz?

Nem igazán a helytől függ, eddig is otthon csináltam a zenéimet, és mindig más dolgot találok inspirálónak. Azzal elégedett lennék, ha a jövőbeli otthonomban lenne egy külön szoba, vagy egy felújított melléképület, ahol egyedül tudok lenni egy mikrofonnal és egy laptopppal. A legideálisabb mondjuk mindenképpen egy északi országban, a hegyek között, egy fenyőfákkal teli erdőben, egy tóparti faházban lenne, természetközelben, ahol sok a zöld terület.

Forrás:

Gyurist legközelebb szeptember 8-án, a Pontoonon tartandó OFF Média DAY OFF bulin hallgathatjátok meg élőben, esemény és infók itt.