Kövess minket

Stílus

2018 az új 1996: holnap debütál a Tommy Hilfiger és a Kith vintage kollekciója

Készüljetek, két évtizedet ugrunk vissza.

Megosztva

Forrás: KITH

Egy piros fehér logó vízszintes kék szegéllyel, ami jóval több, mint egy szimpla márkajelzés: stílustörténeti mérföldkő, a hiphop kultúra csúcspontja, utcai szintre integrált elegancia. A Tommy Hilfiger a felsőközéposztály mellől 180 fokos fordulattal elkerült a New York-i fiatalság mellé, és legalább akkora dominanciával kezdett hódítani rap-körökben, mint a Polo Ralph Lauren. A ‘90-es évek közepétől a Hilfiger-nagyasszony Aaliyah-tól kezdve, Snoop Doggon és Raekwonon keresztül Michael Jacksonig mindenki Tommyban rokkolt, a fiatalság pedig csak ámulva szemlélte a bálványokat, akik ezekkel a ruhákkal valami megfoghatatlan, korszakalkotó lazaságot sugároztak kifelé.

Valahogy így volt ezzel a Queensi születésű Ronnie Fieg is, aki pontosan abba a közegbe született bele, ahol az áramlat igazán terjedt, így hát elkerülhetetlen volt, hogy őt is végérvényesen uralma alá vonja. Ronnie már 13 évesen nagybátyja cipőboltjában kezdett dolgozni, ahonnan aztán kicsit kevesebb, mint 20 után oda jutott, hogy megközelítőleg 50 kollaborációt és több saját boltot tudhat maga mögött. A tervező által alapított KITH 2010-es fennállása óta együttműködött már a Nike-val, a Championnel, a Coca-Colával, a New Balance-szel és az Asics-szel is, most pedig a Hilfiger van soron.

“Ez sokkal többről szól, mint szimpla inspirációról. Ezt a 15 éves énemnek szánom. A barátaimnak és nekem, akik 1996-ban Tommyt hordtunk, és azt hittük, hogy az életünk gondtalan. Ez Queensnek szól. Mindenkinek, aki azt hiszi, hogy az álmai elérhetetlenek. Hihetetlen, de… Kith x Tommy Hilfiger kollekció hamarosan.” – írta Instagram bejegyzésében Fieg a projekt bejelentésekor, a poszthoz pedig egy, a 67 éves dizájnernek szánt, kézzel írt levelet is mellékelt.

This is not about inspiration. This means so much more. This is for the 15-year old me. This is for my friends and I wearing Tommy in 1996 thinking we had no worries in life. This is for Queens. This is for anyone who has a dream that seems impossible to reach. Getting chills officially typing this but…Kith x Tommy Hilfiger FW18 coming soon. My personal Journal™️ detailing my inspiration, the process, and a first look at the fruits of our labor is now live. Link in bio.

24.2 ezer kedvelés, 601 hozzászólás – Ronnie Fieg (@ronniefieg) Instagram-hozzászólása: „This is not about inspiration. This means so much more. This is for the 15-year old me. This is for…”

Ronnie és Tommy tehát összefogtak, hogy egymásba gyúrják a Hilfiger csinos lezserségét a KITH visszafogott dizájnjával, és így megalkossák az elmúlt évek egyik legautentikusabb és méltán legnosztalgikusabb, nagyon fontos együttműködését, egyfajta mester-padawan szájízt is kölcsönözve a kampánynak. A társulás során megálmodott összes szett egy-egy régi termék újragondolásából és reprodukálásából született, a Skew elnevezésű kosaras cipőt (lásd: lejjebb) például 1996 óta nem dobták piacra, így ez is egy külön kuriózumnak számít a vintage őrületben pancsoló vásárlóközönség számára.

+Kin with Tommy Hilfiger

Kith presents it’s newest video series +Kin. This series sees Kith’s founder and creative director Ronnie Fieg host friends and collaborators of the brand, as they discuss unique and relevant topics. The first edition stars iconic American designer Thomas Hilfiger, as he details his beginnings in fashion, his thoughts on value, and the purpose and significance behind the upcoming Kith x Tommy Hilfiger collection.

Forrás:

A két részletben megjelenő göncök első pakkja főként a felsőruházatra megy rá: tucatnyi pulcsi, galléros póló és dzseki érkezik, hol a Hilfiger címert, hol az eredeti márkajelzést mixelve a KITH felirattal. A New York atmoszféráját tükröző triplakollab részeként érkező Timberland bakancs, és a két puffancs-kabát a második drop keretein belül pedig még idén a polcokra kerül.

A kollekció szeptember 8-án, azaz holnap debütál a KITH üzleteiben, délelőtt 11-től pedig online is elérhetővé válik.

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

 

Forrás:

Forrás:

(KITH)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés