George Miller AKA Filthy Frank AKA Joji (AKA Pink Guy AKA Salamander Man AKA Chin-Chin…) története

Forrás:

Ha valaki sokat böngészi a netsztyeppe sűrűjét érdekes kincsekre lelhet. Ha túl sokat kutat, a YouTube legsötétebb bugyraiban, még érdekesebb abszurdumokra bukkanhat. Éveken keresztül az egyik ilyen gyöngyszem volt George Miller, zenei művésznevén Joji mára inaktív csatornája a FilthyFrankTV.

Az 1993-ban született japán-ausztrál youtuber, hivatásos troll, énekes, zeneszerző a felkelő nap országában nevelkedett, és 14 éves korában először, majd pár évre rá rendszeresen posztolni kezdett a szobájában rögzített videókat, melyek mi tagadás, kezdetben megülhetik a békés szemlélődő digitális őrületre fel nem készült gyomrát. Ez szinte garantált. De hogy meglátja-e benne a humort, az szubjektív. Ez a bizonyos Filthy Frank nevezetű figura közel sem tükrözi Joji valódi személyiségét, ahhoz sokkal közelebb áll zenészi karrierje. Mégis ez az, – hasonlatosan az Eminem által játszott Slim Shady-hez, a Tyler, The Creator által kreált Wolf Haley-hez, vagy akár a Stevenson regényében megfestett Mr. Hyde-hoz – ami szinte a fruedi „ösztönlényt” testesíti meg, mindent, ami nem akarsz lenni, a társadalom „szemetét”. Így sejthető, hogy alkotásaiban gyakran kisiklik az iróniavonat, és nem is áll meg egészen a homofóbiáig, rasszizmusig, hímsovinizmusig, öngyilkosságig, ISIS-ig, vagy lényegében bármiig, ami sértő, vagy visszataszító és a semmit sem tisztelő, tabut nem ismerő humora tárgya lehet.

Bár már általános iskolás korában érdeklődött a zene iránt mint kreátor is, mégis miután az Egyesült Államokba érkezett egy New York-i egyetem hallgatójaként, másba merült bele.

„Amikor ideköltöztem, legnagyobb meglepetésként az a kultúrosokk ért, ami az egyén kibontakozásával és központi szerepével kapcsolatos a japán kultúrához kepést, és rájöttem, hogy itt bárki lehetsz”

És egy egyéni bárki is lett belőle: még 2012-ben elkészítette első Pink Guy főszereplésével forgó klipet, melyben George egy furcsa grimasszal a fején, ikonikussá vált feszülős rózsaszín kezes-lábasában telitorokból Adele-t énekel (értsd: üvölt). Egy évre rá már, ahogy ő hívja „az első vírus módjára terjedő fizikális mémmé” lett, a világot körbejárt, Magyarországra is eljutó őrülettel a harlem shake-kel. Pedig csupán félig-meddig toxikált állapotban hülyéskedtek és rángatózva táncikáltak, feltették a netre, és már másnap reggel mindenki elkezdte utánozni őket, így az egész világot behálózva el is vált a nevétől. A táncot aláfestő szám szerzőjének pedig az első és azóta is egyetlen Billboard listás számát összehozva.

Bár zenei karrierje mellékes volt, „Papa Franku” karaktere mellett mégis első nyilvános száma a Pink Guy által – eredeti gangsta rap szám maszkulin, agresszív hatásával erősen kontrasztos – harmonikus, lágy ukulelével kísért Dr. Dre és Snoop Dogg Bitches Ain’t Shit feldolgozásként látott világot. 2014-ben már lemezre is gyűjtötte hasonlóan abszurd, általa írt és felénekelt számait. A rózsaszínű figurával megegyező nevű mixtape, majd 2017-es folytatása a Pink Season

milliós népszerűségre tett szert, utóbbi már zenemegosztó portálokon is megjelent és az elismerésre méltó 9. helyet szerezte meg a Billboard R&B listáján, megelőzve olyan neveket mint a kanadai világsztár The Weeknd.

[vembed youtube=”Kcf4yS5_aiI” ]Művészete elsődleges vonalában viszont még 2017 végéig a szatirikus, sokk komédiával, politikailag végletesen inkorrekt, szürreális és fekete humorral operáló egyedi csatornája maradt, mely – bár olyan nevek is elismerték és dolgoztak vele mint a visszafogottabb PewDiePie, TheNeedleDrop, VSauce vagy Philip DeFranco – sokaknál kiütötte a biztosítékot. Csak pár említésre méltó alkotás a Micimackó összeesküvés-elmélet, az utcán talált, döglött patkánykölykökből készített taco, a rámenfürdő, a szalamandra ruhában orrfurulyázás, az ET film nem hivatalos folytatása, melyben egy rasszista káromlásokkal élő, élet értelmén filozofáló űrlény barátkozik Frankkel, a „fake deep” rapper, Politikz, McDonald’s közepén üvöltve, rózsaszín, tapadós kezes-lábasban breakelés, a zsebből, kifőzött ravioli kínálása az utca gyanútlan járókelőinek. Mindez csak egy maréknyi elvont mutatvány a pár év alatt több mint 300 feltöltött kalandból, amik összesen több mint 1,2 milliárd megtekintéssel párosultak, – mondani se érdemes, de a szigorodó YouTube szabályok miatt szinte mind bevételektől megvont, azaz demonetizált videó. „Francis Of The Filth” teljes történetet, ún. lore-t épített fel a számtalan karakterből álló YouTube-mitológiája köré.

[vembed youtube=”-h5WrWncDZw” ]Mindebből könnyen felmerülhet az emberben a kérdés, hogy lehet-e, kell-e és ha igen hol legyen a humor határa?  Minden oldalról érte kritika George Millert, miközben egyértelműen szerepet játszott, pedig a mögötte rejlő „színészről” sok minden elmondható, de az hogy szélsőséges politikai nézeteket képviselne, semmiféleképp. A kérdés megegyezik azzal, ami felmerülhetne a Family Guy sorozat, a Borat és Bruno filmek kapcsán, ugyanúgy mint az itthon Office-ból ismert Ricky Gervais kövérséget kifigurázó, a vígjátékairól híres Chris Rock rasszista, vagy a magyar származású Louis C.K. pedofil vicceket ömlesztő stand-upjaiban. A határokat szabni vágyó nézet szerint a humor potenciális hatását kell szem előtt tartani, megfontolni, hogy rosszul eshet-e bárkinek, következésképp azokat teljesen elkerülni, ezáltal azonban felmerülhet a szólásszabadág veszélyeztetése. Az ellenoldal szerint a vicc célja számít, mely magától értetődően egyik estben sem bizonyos csoportok szándékos megsértése, főképp, hogy a fenti példákban többször a humorista maga is az érintett csoport része. Túllőnek a norma keretein, de pozíciójukból adódóan ezáltal sikeresek is, hisz a legnépszerűbbek, a legkevésbé tiszteletteljesek es leginkább tabudöntögetők. Miképp az Amerikában népszerű stand-upos Mike Birbiglia mondta „amin nem tudsz nevetni, az megbetegít”, tehát nincs értelme a sértődésnek.

[vembed youtube=”_OsRPWRJ7PY” ]Ugyanakkor idővel a megmagyarázhatatlan tartalommal működő csatorna hihetetlen népszerűsége által nyomás is nehezedett Miller vállára, aminek következtében stressz alapú rohamokkal kórházba került, ironikus módon pont azzal, amivel oly sokszor viccelődött korábban. Hatására a Joji Vlogs néven indult személyes hangvételű csatorna által megpróbált kilépni a szerepből és megmagyarázni a történteket, de a rajongók egy részéből kiváltott ellenszenv okán ez nem tartott soká. Törölte tehát azt és a FilthFrankTV-re fókuszált, melyet a kezdeti DizastaMusic után a kimaradt jeleneteket és apró részleteket tartalmazó TooDamnFilthy-vel párhuzamosan fejlesztett.

Bár karrierje ezek után visszaállt a korábbi mederbe és folyamatos növekedés jellemezte, 2017 végére véglegesen úgy döntött, hogy a zenében folytatja pályáját mondván, elért egy pontra, amikor kiégve érezte magát és ki is velőzte a témakört, átállva egy formuláris trendre. Megtekintésszámokat figyelve a csúcson hagyta abba, egy búcsúlevéllel a fanoknak, ami szimpatikusabb magatartás, mint azok az előadóművészek – bármiben tevékenykedjenek is –, akik nem tudják mikor ér leágazóba a karrierjük, végletekig ütve a már kihűlt vasat.

[vembed youtube=”_jZXbhe6-rg” ]„Rendben volt a YouTube-os dolog is, de már túl nyugisnak éreztem, nem jelentett többé kihívást (…) Kezdetben annak a hatása alatt voltam, hogy ez a végzetem: üvölteni fogok az interneten, vicces videókat készítve, itt-ott féligaz pontok leszegezve (…) Egy évig depressziót is okozott e tudat”

Nem volt azonban ok az aggodalomra, hiszen a korábbi rajongói és ismerősei támogatták a váltásban, hogy nagyobbra törjön. Még ha a hivatalosan Joji énekesnéven – mely angol keresztnevének japán változata – debütált száma az év elején jelent is meg az 88rising csatornán, a komolyabbnak nevezhető zeneisége jóval korábban indult. Az H3H3-s Klein, valamint iDubbz szakmabelijei és barátai által a valóságban visszafogott, közvetlen és kedves embernek leírt George gyerekkorának első kedvenc száma 50 Cent In Da Club slágere volt, de amikor 6. osztály környékén meghallotta Lil Wayne Amili-ét már úgy érezte újra kell kreálnia saját kezűleg. Felbátorodva az élményen barátaival tanárokból és osztálytársakból viccet űző számokat rögzítettek.

„Egy nap bejött valaki a képbe mondván »várjatok csak, ezek valódi számok« mi pedig nem is értettük… »hát, hogy számokat készíteni nem olyan egyszerű!« ebből erőt merítve szórakozáson keresztül tanultunk meg producerkedni, énekelni és az internettel készítgetni mindenfélét”

Ekkor sok boom bapet, klasszikus old school rapet hallgatott, majd modern low-fi hiphopot a SoundCloud segítségével, mely abszolút érződik hangzásvilágában.

„A sokrétű alapokat szeretem, főleg amitől nosztalgikus érzés fog el (…) Csendes, békés dolgokat kedvelem és ezt próbálom újra elkészíteni (…) Legtöbb számomnak van egy szexuális érzetű és szomorú hangzása, emellett keresem a spirituális jelleget is, ami a bűnben és a folyamatos szenvedés a jóvá válás kergetésében rejlik”

Valahogy így néz ki saját szavaival a „nehezen meghatározható hiphop beatre éneklés”. A folyamat kulcsa a „végtelenségig hümmögés”, és bár nem tervez rapper lenni, számos trendi fiatal rímgyárossal dolgozott együtt az egyedi, mégis manapság oly divatos alter R&B-hez (pl. Drake, The Weeknd, 6LACK), emo raphez (pl. XXXTentacion, Trippie Redd, Lil Uzi Vert), kisebb mertékben pedig rockhoz (pl. Tame Impala) köthető trendbe illő, hipster érzetű zenéjével.

In Tongues középlemezéről a Will He tört legmagasabbra, de az egész albumot többnyire pozitív fogadtatás jellemezte, hasonlóan a 2018-as Ballads 1-hoz már egy több mint fél órás nagylemez képében. Elkezdték Jojit valódi zenészként kezelni, mindeközben könnyed hozzáállása változatlan maradt. Utóbbin nem vált formulát, ezáltal konzisztens a hangzása, bár hallhatóan merít pl. Post Malone-ból az egyik, gyengébbnek mondható Test Drive-on, mégis kárpótolja az érdeklődőt a No Fun szomorkásan vidám vibe-ja, valamint a Slow Dacing In The Dark sötét minősége. Végsősoron nem szabad megfeledkezni a minden esetben kiválóan párosított vizuális élményről, akár utóbbi számnál, akár a mókás Can’t Get Over You szerelmi szám esetén.

[vembed youtube=”zbxAB7rTpDc” ]Mindeközben George Miller az 88rising, többségében ázsiai-amerikaiakat – pl. az indonéz Rich Briant (erdetileg Rich Chigga), a honfitársát, Nikit, a kínai Higher Brothers-t vagy a koreai Keith Ape-et – gyűjtő kiadó arca lett, kikkel közös „nyári lemezt” is kiadtak, és a modern hiphop és R&B legmeghatározóbb alakjaival kollaborálnak, tökéletesen kiegészítve, így Trippie Reddet, Famous Dexet vagy Ski Mask The Slump Godot. Joji zenei jövője fényesen fest és bár még ma is 6 millió feliratkozója van egykori fő csatornáján, már több mint egy évé teljes mértékben érintetlenül hagyta „rossz énjét”.