Kövess minket

Stílus

Soulja Boy úgy berágott a Guccira, hogy eltávolíttatja a homlokáról a cég logóját ábrázoló művészi tetoválását

Botrány ide vagy oda, ez már korábban is eszébe juthatott volna.

Megosztva

Forrás:

„Örökre végeztem a Gucci-val” – mondta Soulja Boy a TMZ száguldó riporterének, miután a divatóriás körül egyre csak dagadó botrányról kérdezték. Néhány nappal ezelőtt ugyanis a cég piacra dobott egy fekete színű pulóvert, aminek extra hosszított nyaka a régi idők, rossz emlékű „blackface”-ére emlékeztető szájban végződött.

Forrás: Gucci

Rengeteg ismert és kevésbé ismert ember hirdetett rögtön bojkotott a Gucci ellen a rasszistának titulált pulcsi miatt, köztük jópár rapper is, akik korábban kisebb vagyonokat szórtak el a márka különböző ruháira, illetve kiegészítőire, köztük van T.I. és Waka Flocka Flame. A hatalmas felháborodás hatására a cég elnézést kért és visszahívta a terméket, de úgy fest, mindez kevés ahhoz, hogy az emberek megbékéljenek.

Soulja Boy is elkötelezett híve volt a Gucci-nak – egészen eddig, saját elmondása szerint dollár százezreket, de inkább milliókat költött a cuccaikra, sőt, merő önszorgalomból még a cég logóját is magára tetováltatta, méghozzá a homloka közepére. A kis remekmű az évek során szinte teljesen eggyé vált a raperrel, mondhatnánk szerves része lett az arcának, most azonban könnyes búcsút kell vennünk tőle, hiszen Soulja eltávolítatja. A procedúra már kezdetét vette, a mini-interjúból megtudhattuk, hogy még két alkalomra van szükség a tökéletesen Gucci mentes arcbőrhöz.

[vembed youtube=”2s83n0m1sBg” ]És ha ez még nem lenne elég, Soulja az összes Gucci cuccától megszabadul, jótékonysági célra fogja felajánlani őket, hiába a régi nagy szerelem.

És a rengeteg elköltött dollár.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés