Kövess minket

Hiphop

10 producer, akik a kedvenc trap slágereidért felelősek

Az ember a beat mögött.

Megosztva

Forrás:

Lassan 10 éve, hogy a 140 BPM-ek, cintányérok, 808-as dobok átvették a hiphop feletti uralmat. Ebben a jó pár esztendőben többnyire a keményvonalas, agresszív drogdíler zenéből – alapok terén legalábbis mindenféleképp – egy ellágyulást éltünk át, miközben egy-két producer pont, hogy egyre harsányabb dolgokat művel, de az alműfaj főbb jellemzői megmaradtak, melyben a legjobb alakok végig nagyot alkottak. Belőlük válogatunk az alábbiakban: kit keressünk fel napjaink legnagyobb zenei trendjének instrumentáljaihoz? Kik korunk trap Mozartjai és Beethovenjei?

Lex Luger

Forrás:

A megannyi beatkészítőt magába foglaló, 2010 óta aktív 808 Mafia producercsapat tagja és alapítója, Southside és TM88 mellett, akikre részletesebben is kitérünk. A világhírű pankrátorról elnevezett, 28 éves Lexus Arnel Lewis templomi gyermekhangszeresként kezdte, de a klasszikus instrumetálokat hamar DJ-szettre cserélte, így eleinte videójátékokhoz készített zenéket, majd iskolaelhagyása után valódi munkamániásnak számított a szakmában, napi akár tíz beatet elkészítve, melyeket szorgosan netre is dobott. Ezáltal ismerte meg a MySpace segítségével a fiatal, ismeretlen rappert, Waka Flocka Flame-et, akivel nemcsak a Bricksquad, hanem a trap korai sikereiért is felelnek. Alapjait a legkeményebb, agysejtpusztító basszussal megáldott trapgyöngyszemek alkotják, élen a Hard In The Painttel, de később Rick Rosstól, Jay-Z-n, Kanyén, Young Thugon és Snoop Doggon át a leghíresebb nevekkel dolgozott együtt, és bár az utóbbi években drogfüggőséggel való küzdelmei miatt kevesebbet hallani róla és tőle, több mint egy éve újra tiszta, így várhatóak új zenék is.

Ízelítők:

H.A.M. (Kanye West ft. Jay-Z)

Let it Bang (A$AP Ferg featuring Schoolboy Q)

Champions (Kanye West ft. Travis Scott, Quavo, Yo Gotti, 2 Chainz, Big Sean, Gucci Mane & Desiigner)

Southside

Forrás:

Szintén – nevéből sejthetően – dél-atlantai, 808 Mafia-tag, az egyik legnagyobb ágyú a listán, aki minden lehetséges trapperrel összetákolt egy-két viharos, bombasztikus, sötét nótát. Nem üt el „munkaholista” barátjának kreatív etikettjétől, hisz minden esztendőben megszámolhatatlan mennyiségű slágeren dolgozik. Tisztes nevén Joshua Luellennél közereműködők névsora is hasonló: Meek, 2 Chainz, Waka Flocka, Guwop, Future, Big Sean, La Flame, Thugga, Drizzy Drake, 21, Wiz, G Herbo és egyebek még tömkelegével. Alapjait Dr. Dre gangszteralapjai, Kanye alternatív munkállatai és Pharrell színes kreatívkodása inspirálta, édesapja pedig – kollega lévén – az OutKast számain is dolgozott.

Ízelítők:

Tunnel Vision (Kodak Black)

Mask Off (Future)

Get It Up 10 (Cardi B)

TM88

Forrás:

Az 808 Mafia harmadik és utolsó külön kiemelt része, ugyanúgy napjaink traphangzásának kulcsfigurája, kinek munkássága mérhetetlen, és Gucci és Waka új évtizedes sikerei óta töretlenül tarol. Wiz Khalifával és Juicy J-vel karöltve saját nagylemezt is alkotott, 2016-ban, Rude Awakening címmel, továbbá az emo raptől sem riad vissza, XXXTentacion going down!-ját és Lil Uzi Vert XO TOUR Llif3-ját se ismernénk nélküle.

Ízelítők:

Shootin (Waka Flocka Flame)

Wyclef Jean (Young Thug)

In The South (Big Boi ft. Gucci Mane and Pimp C)

Young Chop

Forrás:

A trap chicagói ágának, az emlékezetesen agresszív, sokrétegű drillnek a mindenhatója, aki 11 éves kora óta alkot, mellette pedig rapperkedik is. Elsősorban mint Chief Keef másik fele szerzett hírnevet magának, még tizenévesen, a Finally Rich zöme miatt, legyen az az I Don’t Like, a Hate Bein Sober, vagy épp a Love Sosa. A nagydarab „falfúró” jól választ társszövegelőket – hiszen bűnügyi múltja eggyel koszosabb mint a fenti templomi kórustagoké -, leggyakrabban – a Facebookon megismert Keef mellett – Lil Durk, Lil Reese, és French Montana hangszerelését igazgatja.

Ízelítők:

My X (Rae Sremmurd)

Austin Powers (Rich The Kid ft. Young Thug & Young Dolph)

Guap (Big Sean)

Drumma Boy

Forrás:

Chophoz hasonszőrűen nyelvét is pergeti, de legtöbben a számítógép előtt összepötyögött hangvilága miatt kedveljük, a Dél-Memphist reprezentáló beatmakert. Származásához mérten a Three 6 Mafiából és Juicy J-ből merít mindenekelőtt a 2002 óta neves doboló fiú, aki 2008-tól több esztendőben is az „év legjobb producere” díját vihette el különböző rendezvényeken. Dolgozott Young Jeezy debütálásán, T.I, Rick Ross és Gucci 2000-es vek béli számain is, a jelen évtizedben Young Buck egyik talán legjobb mixtape-jéért, a Back On My Buck Shit Vol. 2-ért, 2 Chainz és Young Dolph jó pár cuccáért felel.

Ízelítők:

Spend It (2 Chainz)

Smokin’ On (Wiz Khalifa & Snoop Dogg ft. Juicy J)

No Hands (Waka Flocka Flame ft. Roscoe Dash & Wale)

Metro Boomin

Forrás:

Nem túlzás azt állítani, hogy jelenünk legnagyobb hiphop producere a még csak 25 éves beatzseni, akinek az egyik legjellegzetesebb mély, fülbemászó zenei hangzása van. 13 éves kora óta valósítja meg fülében megragadó motívumokat, tavaly pedig a harmadik nagylemeze is megjelent, ezúttal szóló módon, a korábbi Offsetes, 21-os, kiváló Without Warning és a Big Seanos Double or Nothing után Not All Heroes Wear Capes címmel. És valóban: a ’10-es évek rapalapjainak hőse, az atlantai trapmessiás látványos munkássággal rendelkezik, Thugga, Future, Migos, és legújabban Gunna kedvenc számaival a hátán.

Ízelítők:

X (21 Savage ft. Future)

Ric Flair Drip (Offset)

Space Cadet (Gunna)

Tay Keith

Forrás:

A lista egyik legfiatalabb arca, a szintén memphisi Brytavious Lakeith Chambers, aki a zseniális, gyerekkori baráttal, BlocBoy JB-vel és az utánozhatatlan Drake-kel közös Look Alive-val robbant igazán nagyot, csak hogy még abban az évben megfejelje a Travis-es Sicko Mode-dal, a 6ixi9ne féle Stoopiddal és Eminem Not Alike-jával. A 2018-as év igazi sikersztori volt Tay számára, hisz „korunk Bohemian Rhapsody-ja” még Grammy-jelölést is kapott.

Ízelítők:

Shine (Quavo)

Nonstop (Drake)

Hasta La Vista (Lil Wayne)

Ronny J

Forrás:

A New Jersey-i Ronald a SoundCloud rapperek nagy favoritja, Denzel Curry és XXXTentacion lakótársaként számtalan közös projekten dolgoztak, idén pedig debütáló albumát is hallhatjuk. Manapság már kitekint a szűken vett emo és punk trap köreiből, közös munkát hozott össze Kanye, Eminem és Machine Gun Kelly oldalán is.

Ízelítő:

SippinTeaInYoHood (XXXTentacion)

LA LA (Ski Mask The Slump God)

I Love It (Lil Pump & Kanye West)

Murda Beatz

Forrás:

A kanadai „gyilkos” személyes útjáról keveset lehet tudni, dea fehér srác munkássága önmagáért beszél, így elengedhetetlenné vált a trapben. Jobbnál jobb slágerei közé tartozik Gucci Mane és Drake fület gyönyörködtető Back On The Roadja és utóbbi French Montanával készített No Shoppingja óta 2 Chainz, Travis Scott, Nicki Minaj, Migos és 6ix9ine több trekkje is. Karrierjében fontos szerepet játszott a Migos, akikkel egy időben együtt is turnézott, sőt volt, hogy együtt laktak.

Ízelítő:

No Frauds (Nicki Minaj, Drake & Lil Wayne)

MotorSport (Migos, Nicki Minaj & Cardi B)

Nice For What (Drake)

London On Da Track

Forrás:

Sokadik atlantaiként London Holmes is a tősgyökeres trapnevek közé sorolható. Az egyházi hangszeresből lett beatmágus tizenévesen kezdte el ingyenesen netre tölteni alapjait, ami után Young Thuggal azóta is gyümölcsöző barátságot kötött, ő egyenesen a „valaha élt legjobb producernek” nevezte. Termékenység terén rá se panaszkhodhatunk, Gucci Mane, 50 Cent, Birdman, Kodak Black, Lil Wayne, Drake és Post Malone is támaszkodott már kreálmányaira.

Ízelítők:

Hookah (Tyga ft. Young Thug)

About The Money (T.I. ft. Young Thug)

Sho Me Love (Rich Gang ft. Juvenile & Drake)

[vembed youtube=”nGt_JGHYEO4″ ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés