Kövess minket

Aztaa

Európa választott – az Európai Néppárt alakíthatja a legnagyobb frakciót

Itthon nagyot nyert a Fidesz, második a DK, harmadik a Momentum.

Megosztva

Forrás:

Kontinens-szerte lezajlottak tegnap a 2019-es Európai Parlamenti Választások, ez alapján a hétfő délelőtt frissített – de még mindig nem végleges – adatok szerint is az Európai Néppárté (EPP) lesz a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben a választások után.

A magyar eredmények szerint a jelenleg kormányzó Fidesz-KDNP a szavazatok több mint felét, 52,3%-ot szerzett, és ezzel 13 képviselőt küldhet Brüsszelbe, a második helyen a Demokratikus Koalíció áll, 16,2%-al, ez 4 helyet ért, a Momentumé a harmadik hely (9,9%), ez alapján tőlük 2-en ülhetnek be az EP parlamentbe, végül az MSZP-nek és a Jobbiknak egy-egy hely jutott és 6,5% körül végeztek mindketten.

Európai szinten a mandátumbecslések szerint a konzervatív erőket tömörítő pártcsalád, a Néppárt 182 képviselőt küldhet az újabb ciklus elején továbbra is 751 tagú testületbe. A második helyezett szociáldemokraták (S&D) 147, a harmadik liberálisok (ALDE) pedig Emmanuel Macron francia elnök pártjával együtt 109 mandátumot szereztek. A zöldek frakciója 69 tagú lehet, és így megelőzi a jelenlegi harmadik legnépesebb képviselőcsoportnak számító Európai Konzervatívok és Reformereket (ECR), amely a brit kormánypárttal kiegészülve 59 helyre számíthat ebben a régi-új konstellációban. A hatodik legnagyobb frakció 58 képviselővel a Matteo Salvini olasz belügyminiszter által létrehozott, radikális jobboldali Népek és Nemzetek Európai Szövetsége, amelynek elődje a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) volt. Ezt követi 54 hellyel az olasz Öt Csillag Mozgalom és a Nigel Farage vezette brit Brexit Párt szövetsége, amely eddig Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) néven működött. A legkisebb frakciót a patkó bal szélén ülő Egyesült Európai Baloldal – Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) fogja adni, előreláthatólag 38 mandátummal. A függetlenként politizálóknak hat mandátumot jósolt az EP, az „egyéb” kategóriába pedig 29 képviselőt soroltak, róluk egyelőre nem tudni biztosan, hogy melyik frakcióba fognak beülni, ha egyáltalán beülnek valamelyikbe.

Az átlagos részvételi arány uniós szinten 50,82 százalékos volt, magasabb, mint az elmúlt húsz évben bármikor.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés