Meglepő módon Future nem szart bele első magyarországi showjába, miközben Denzel Curry cunamira pörgette fel a Balaton vizét

Forrás: P. Nagy Dávid

Ifjúkorom egyik legnagyobb kérdése, hogy miképp hangzanak élőben az autotune-lovag rapperek. Arról sokat hallani, hogy az ilyen téren élen járó Travis Scott korunk egyik, hanem legenergikusabb, legmaradandóbb koncertélményét nyújtó hang és vizuálprofi egyaránt. De miképp teljesít a másik hangtorzító nagymester, az atlantai Future? Ezekre adott választ az Balaton Sound csütörtöki, második napja.

A pénteki napon pedig még az előző nap hatása alatt hallhattuk a comptoni Buddyt és a floridai Denzel Curryt elemében. Egyik kiváló bemutatkozást nyújtott egy családias fellépés képében, utóbbi ismét szétszedte a magyar hangfalakat példátlan teljesítményével.

A BS mindig is élen járt a hiphop előadók felvonultatásában, hisz volt már itt korábban A$AP Ferg, Tyga, Rae Sremmurd, Tyler, The Creator, és rengeteg más előadó, ezt a jó szokásukat pedig idén is folytatták. Az igazság az, hogy bármennyire is nagyobb esemény a Sziget, ez a műfaj már második éve a bulitópart húzóereje. Felsorolni is hosszú a megelőző napokban lelkem legmélyebb rapbugyrait várakozással feltöltő neveket: Ski, Killy, Saweetie (végül nem jött el, RIP), MadeInTyo, G-Eazy, Yxng Bane, és persze cikkünk hármasa.

Mindhárom nagyon más élmény, mindhárom nagyon más vonala, ugyanannak a muzsikának, de nagy csalódást egyik sem okozott.

Kezdjük is a csütörtöki Jövőbe-látással.

Amióta Desiigner Szigetes roncsderbijét láttam, nem raktam magasra a trapelőadások kritikai mércéjét. Amint az idei Sound húzónevének „nevelt fia és elsőszámú imitátora” a fővárosi fesztiválon ért fellépését képes volt két teljes sor elrappelése nélkül letudni, úgy voltam vele, ezt nem lesz nehéz megugrani. Desiigner legnagyobb teljesítménye az volt, hogy a teljes hangerővel háttérből üvöltő számaira rá tudott üvölteni percenként két „GRAAAA”-t és „BRAAAA”-t néha megtűzdelve egy „YAHHH” és „YEAAAHHH” társaságával – igaz utóbbiakat ritkábban, ami jogos, hisz hangzásban is kevésbé eredetiek. Na, de nem véletlenül hívták anno csak Future-kopinak az embert, mit tud az eredeti?

Forrás: P. Nagy Dávid

Örömmel adtam tehát egyik legtöbbet pörgetett előadómnak, Future-nek egy esélyt, akinek a koncertje előtt – napsütötte kora este ide vagy oda – nagyobb tömeget vártam, hisz mégiscsak az évtized egyik legnagyobb hatású trapperéről beszélünk, aki nélkül elképzelhetetlen lenne napjaink traphangzása. A színpad előtt azonban fél órán belül megtelt a placc, és a Pluto debütjének autotune itatta hardcore bangereivel (lásd Tony Montana) befutott, majd második, Honest nagylemeze beérésével követően az alműfajt maréknyi kortársával folyósabb, pszichedelikusabb, melodikusabb (lásd Rich Sex) irányba elterelő Future hét stúdióalbuma és több mint 20 egyéb lemeze révén volt miből válogasson hazai fellépésén.

Mire behangolta a leanmester a népet, az már telitorokból üvöltötte a Low Life megható sorait. Bármilyen furcsa, mégis van egy feelingje, amikor a tömegben melletted egy tizenéves budai gyerekekből álló csapat énekli angolul, hogy “Igen, sztereotipizálnak, mert tudják, hogy a feketék tíz géppisztolyt tartanak maguknál”.

Az előadó – zenéjét szemlélve meglepő – vidám energiája első pillanattól kezdve kézzel fogható volt, amikor is berohant a színpad közepére, belecsapva egy hamisítatlan földrengető trapslágerébe, és szép sorjában betekintést nyújtson a Same Damn Time-tól a Move That Dope-on, a Thought It Was a Droughton és természetesen Mask Off-on át, a Crushed Up-ig, hogy csak a legnagyobb lemezei kiválóságait említsük.

Az első számoknál felfutó és az egész koncertnek egy Young Thug-féle Best Friend vibe-ot adó improvizatív férfi tánctrió szórakoztatóvá sikeredett. Az éppen verselt dalszövegnek megfelelő mozdulatokkal testesítették meg a Jövő által lefestett szerelmet, alkalmi együttlétet, pirulanyelést, szirup-szürcsölést, árulásokat, partizást – többnyire egy önromboló, általa is elismetten csak részben igaz történeten alapuló lifestyle-t, amit megszokhattunk tőle. Ezt a hamarosan egy háttérben öt méter magas, bőszen táncoló, lenge öltözékű hölgy vizuálja testesítette meg a háttérben – feltehetőleg olyasvalami, amihez Future szokott, mielőtt lekocogott a zamárdi koncertbusz lépcsőin.

Igaz a rapszámai itt is egy az egyben szóltak a háttérből, de ez manapság már bevett. Pozitívum, hogy többnyire eldalolta a sorait, és a mikrofonon is kellő mennyiségű torzítás volt, hogy az eredetihez hasonló hangzást nyújtson az egész, tisztesen zárva mind az 55 percet, amihez egy rövid DJ-s felvezető társult, hasonló kaliberű trekkekkel. Future nem nyújtotta se az idén hozzánk látogató rapperek, se a Sound legjobbját, de így is odatette magát, többet nyújtva mint a sokak által csak “ezredik hakniként” aposztrofált magyar fellépés.

[vembed youtube=”UDj8Ue1nz5Y” ]Másnap egy jóval nagyobb hallgatóságot érdemlő Buddy-val melegíthettünk az estére, hisz a 100 fő körül mozgó érdeklődő bármennyire is kitartó volt, hiányosnak érződött. Nem úgy, mint a fellépés. Kiderült, hogy Buddy-t se kell félteni, ha az energia felcsavarásáról van szó. A keresztül kasul rohangáló, ruhájának rétegeit egyik számról a másikra fokozatosan levedlő comptoni kis lemezlovas felhypeolás után csapott bele a tavalyi év egyik legígéretesebb debütalbumának, a Harlan & Alondrának dalaiba. Képes lélekkel teli, soulos, jazzes, g-funkosabb dalokra mint a Trouble On Central, kemény, forradalmi trapre mint a Black, de a családias hangulat azonban végig maradt, bármennyire is odatette magát a srác. Több szeretet Buddynak! Megérdemli.

[instagram]BzlUgj1FLZR[/instagram]
Buddy le, Denzel fel – már ha rapben utazol, hisz este 11-kor Curry vette át comptoni kollégája helyét a Dreher Arénában, és megmutatta mi is az a nagybetűs rapkoncert. Aki azt hitte nem tudja tetőzni a lírikus trapgéniusz a tavalyelőtti egyéni show-ját az Akváriumban az nagyot tévedett. Jól mutatja Denzel tavaly mainstream popularitást kiérdemlő sikereit a tömeg. Egyszerre képes magával ragadó trapet, és tanulmányozásra érdemes, mély szövegeket írni. Így az élmény maximálisra sikeredett ismét, a valódi rajongókkal és csak az Ultimate-et ismerő kezdők vegyes sátora egy emberként üvöltötte végig a jóformán mindvégig teltházas őrületet, még ha a közönség megszólítását az kétszer is felhördüléssel kontrázta, hisz Magyarország helyett „lebudapestezett” minket a rapper – sad reacts only az amerikai földrajz órák hiányosságáért. Denzel végignyomta a legfrissebb, gyorsan összetett, de ennek ellenére is tiszta minőséget nyújtó, idén májusi ZUU lemez csemegéit kezdetképp, majd a tavalyi év egyik legerősebb alkotását, a TA13OO-t, és a magyar tömeg újra hallhatta az Imperial és Nostalgic 64 lényegét, magától értetődően a meme-szenzációvá avanzsált „Iamtheonedontweighaton…” mellett.

Denzel ugrált, őrjöngött, hangfalakat mászott, vizet öntött, melyet a bisztiboyok riadtan kerültek, és szó szerint lement hídba a színpad közepén sorai közt.

Persze jöttek a szokásos moshpitek és jobb-bal szektorhangolás, de mire félidőben csatlakozó rappartnerével, DJ-jével, és a végére befutó Buddyval széttépték a Dreher Aréna sátrát már senkinek se maradt kétsége afelől, hogy az egész hét legkirályabb, legösszeszedettebb, legkirobbanóbb munkáját látta.

A továbbiakban csak kiegészítés volt a meghatóból punkshowvá átcsapó XXXTentacion tribute a feltett X-ekkel a levegőben, amely Skihez hasonlóan kihagyhatatlanná vált az egykori lakótárs élő szettjében, még ha a Look At Me mellett itt nem is a Sad, hanem annak kvázi metáloundcloudpárja, a SippinTeaInYoHood hangzott el.

Ráadásképp Denzel kétszer is visszajött, felkötötte haját, és póló nélkül, izzadságtól tucsogva eltolta még két bangerét.

Thank you Denzel, very cool!