Kövess minket

Aztaa

Több mint kétszázan kerültek kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt szilveszter éjjel

Csak Budapesten mintegy hatvan ember kötött ki a detoxikálóban.

Megosztva

Forrás:

Idén is több baleset történt pirotechnikai eszközök miatt – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerda reggel. Győrfi Pál közleménye szerint országszerte 14 ilyen esethez riasztották a mentőket, jellemzően kéz és arcsérülések miatt.

Összesesen 3068 esetet láttak el a mentők szilveszterkor, ebből a fővárosi feladatszám 908 volt. Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak.

Közlekedési balesetek, tűzesetek – több mint ötven tüzet okoztak a szilveszteri tűzijátékok országszerte -, verekedések és belgyógyászati rosszullétek mellett több mint 200 embert kellett túlzott alkoholfogyasztás miatt kórházba vinni, mintegy 10 százalékuk kiskorú volt – írta a szóvivő.

Budapesten nagyjából hatvan embert kellett kórházba vinni szilveszter éjjel; a Péterfy kórház volt a legzsúfoltabb, oda csaknem negyven embert vettek fel. Közülük hatan 18 év alattiak voltak. Két 14 éves fiatalt közterületről magatehetetlen állapotban vittek be a mentők.

Papp Csaba, a kórház főorvosa azt mondta: senki sem volt súlyos állapotban, jellemzően infúziós kezelést kaptak.

A budapesti Honvédkórházba 21 beteget vettek fel. Hetzman T. László főorvos azt mondta: közülük hárman súlyosabb drogtünetekkel érkeztek.

Az M1 értesülései szerint egy fővárosi házibuliban egy fiatal férfi drog hatása alatt elesett és beverte a fejét. A mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba, életéért jelenleg is küzdenek – hangzott el a Híradóban.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés