Kövess minket

Aztaa

Lezárták a nyomozást a Szigeten drogot áruló hollandok ügyében, akár életfogytiglant is kaphatnak

Megosztva

Forrás:

Lezárta a rendőrség a nyomozást a Sziget fesztiválon drogot áruló két holland fiatal ügyében és jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt javasol ellenük vádemelést az ügyészségnek – jelentették be a BRFK munkatársai szerdai sajtótájékoztatójukon.

Obbágy Gábor, az óbudai rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta: tavaly augusztus 6-án, a fesztivál 0. napján a biztonsági szolgálat őrei vették észre, hogy a 21 éves és a 22 éves fiatalhoz többen odalépnek és pénzért kábítószert kapnak. Értesítették a fesztivál rendőri biztosításának parancsnokát, aki rendőröket vezényelt a helyszínre és elfogták a két fiatalt. Az egyik fiatal a bíróság előtt később azt mondta: a holland nemzeti atlétikai csapat tagja.

Miután átvizsgálták a két fiatal ruháját, a csomagjukat és a sátrukat, további kábítószergyanús anyagok, kis zacskók kerültek elő, de még árlistát is találtak náluk. Két kulcsot is lefoglaltak a gyanúsítottaktól. Az egyik egy a fesztivál területén levő értékmegőrzőhöz tartozott, amelyet a biztonsági szolgálat segítségével megtaláltak, ebben jórészt kisméretű rózsaszín ecstasy tabletták voltak. A másik kulcs egy autóé volt, de akkor még nem tudták a nyomozók, hogy hol található a jármű. A két férfi nem volt együttműködő, nem mondták meg a rendőröknek, hogy hol parkol az autó. A kihallgatásuk során nem ismerték be a bűncselekmény elkövetését és érdemben nem tettek vallomást. Ezt követően őrizetbe vették őket.

Sipos Péter, a BRFK felderítő főosztályának vizsgálati osztályvezetője közölte: a külföldi társhatóságok segítségével – egy nap alatt több négyzetkilométernyi területet átvizsgálva – találták meg a gyanúsítottak autóját, amelyben további kábítószerek voltak. A helyszínre kábítószer-kereső kutyával érkeztek a nyomozók, az autó átvizsgálásakor az előző napon lefoglalt kábítószer mennyiségét jelentősen meghaladó mennyiségű anyagot foglaltak le, zömmel kis műanyag fiolákba csomagolt marihuánás cigarettát. Összességében a két nap alatt 20 kilogramm kábítószert foglaltak le a két fiataltól – összegezte az osztályvezető. A gyanúsítottak jelenleg is letartóztatásban vannak, velük szemben Magyarországon folytatják le a büntetőeljárást.

A két fiatalnál annyi füves cigi és ecstasy tabletta volt, hogy a 40 ezres feszt minden második emberét elláthattálk volna droggal. A jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem büntetési tétele 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztés, de akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. A lefoglalt kábítószer tiszta hatóanyag-tartalma a vegyész szakértő véleménye szerint a jelentős mennyiség alsó határának 51-szerese, ami jól mutatja, hogy kiemelkedő mennyiségről van szó. A két fiataltól összességében 20 ezer adag, a feketepiacon 100 millió forintnyi értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök. A vevőket nem sikerült azonosítani, így nem tudták megállapítani, hogy mennyi kábítószert adhatott el a két gyanúsított.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés