Kövess minket

Bulvár

Floyd Mayweather lánya akár 99 év börtönt is kaphat, amiért megkéselte NBA YoungBoy exét

Talán nem volt jó ötlet rögtön két kést ragadni egy vita során.

Megosztva

Forrás:

Mint korábban mi is megírtuk, Floyd Mayweather lánya, Iyanna “Yaya” Mayweather féltékenységből megkéselte NBA YoungBoy exét, és ezért most úgy tűnik akár hosszú börtönéveket is kaphat.

Az előző heti történet szerint Yaya átment barátja lakásába, ahol a rapper exe, egyben gyerekének anyja, Lapattra Lashai Jacobs várta. Iyanna kérdőre vonta a nőt, hogy mit keres YoungBoy házában, felszólította, hogy tűnjön el, majd szót szót követett és dulakodás tört ki. A vita végül a konyhában eszkalálódott, ahol a bokszoló lánya két kést is megragagadott, majd úgy megvagdosta a rapper exét, hogy a nőt kórházba kellett szállítani, ahol meg is műtötték. A kiérkező rendőrök kihallgatták az érintetteket, egy ideig YoungBoyt is megbilincselték, míg ki nem derült egyértelműen, hogy barátnője felelős a késelésért. Iyannát letartóztatták, de miután letette az óvadékot, szabadon engedték.

A The Blast birtokába jutott bírósági iratok szerint a lány 5 és 99 év közötti börtönre számíthat, amennyiben bűnösnek találják. A 19 éves Yayát súlyos testi sértéssel vádolják, és távolságtartási végzést léptettek érvénybe közte és Jacobs között. Yaya máris felfogadott egy hírességeknek dolgozó ügyvédet, Kurt Schaffert, az első tárgyalása augusztusban lesz.

(Vibe)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés