Kövess minket

Hiphop

Dr. Dre is vendégszerepel a Too $hort, Ice Cube, Snoop Dogg & E-40 által alapított szupercsapat projektjén

Ami azt illeti, ő lesz az egyetlen vendég.

Megosztva

Hiphop nagyágyú társult be a Too $hort, E-40, Ice Cube és Snoop Dogg által alapított szupercsapathoz.

Az egyelőre név nélküli formáció létéről tavaly decemberben értesültünk először, mikor MC Serch Serch Says nevű podcastjében Too $hort elárulta, hogy sok közös koncert után úgy döntöttek, összeállnak egy közös lemezre, melynek munkálatai előrehaladott állapotban vannak. „Esküszöm már csináltunk is 25 dalt, és rohadt jók. Egyszer nem voltunk közösen a stúdióba, de a karantén alatt kialakult ez az új téma, és jövőre ezzel akarunk indítani” – mondta akkor.

A lemezről és úgy magáról a szupercsapatról azóta nem igazán lehetett hallani, de HipHopDX most szóra bírta Too $hortot és E-40-t, akik elárulták, hogy egyetlen vendégelőadó lesz a lemezen, aki nem más, mint Dr. Dre. „Dre rajta lesz. Snoop hívta el, az ő embere, meg Ice Cube embere. Ez nem is kérdéses, meg sem kell kérdezned őt erről. Már fel is vette a részét, hivatalos a cucc, ott lesz a projekten” – mondták. Dre elég aktív mostanában, nemrég kikerült a netre egy dalrészlet, melyen az ex-feleségének szól be, és az agyvérzését is megemlíti.

A páros azt is elárulta, hogy mindannyian elég erős személyiségek, de ezen a projekten azért keményen kritizálják egymás munkáját, hogy a legjobbat hozzák ki a másikból, ha kell többször felvesznek újra egy verzét, ha az a többiek szerint szar lett. Ice Cube mindenesetre így sem vette jó néven, hogy a többiek az egyik verzéjét túl durvának találták. „Megmondtuk Cube-nak, hogy bro, ez nagyon kemény volt, túl kemény. Gondolkodott rajta pár órát, majd azt mondta, hogy nem érdekel, nem változtatok rajta” Így végül maradt a verze, mivel rájöttek, hogy nem szabad fevizezni Cube stílusát.

[vembed youtube=”Na0p1L44KT8″ ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés