10 éve jelent meg a lemez, ami megváltoztatta az R&B-t

Nehéz visszaemlékezni tíz év távlatából, hogy pontosan melyik random zenei blogról is töltöttem le anno a The Weeknd debütáló mixtape-jét, az ingyenesen keringő House Of Balloons-t, de azt már sokkal könnyebben felidézem, hogy milyen érzés volt először hallani a projektet. Azt nyilván tudtam, hogy R&B-t hallok, de valahogy mégsem tudtam elhelyezni a stíluson belül, hiába próbáltam, nem tudtam referenciákat előrángatni a fejemből, miközben az R&B slágerlistákat olyan előadók uralták, mint Usher, Ne-Yo, vagy épp Trey Songz. A HoB mind hangzásban, mind szövegvilágban markánsan eltért a mainstreamtől, miközben tökéletesen beleillett az akkori hipszter kultúra enyhe gőgjébe. Mondhatnám, hogy akkor még nem tudtuk, hogy mindent megváltoztat, de hazugság lenne, mindenki azonnal tudta.

A HoB már rögtön az első, „High For This” című dallal megalapozza az album hangulatát és tematikáját. A trip-hopba nyúló bevezető után Abel csábosan invitál be egy lányt a házába, ahol őszintén közli vele, hogy ahhoz, ami most következik, bizony muszáj kilennie. Az ezt követő „What You Need” már egy álomszerű légkört teremt, mintha mi is bevettük volna a felkínált drogokat, és most Abel suttogja a fülünkbe, hogy vegyünk mély levegőt, és adjuk át magunkat a pillanatnak, azaz feküdjünk le vele, és ha már ott vagyunk a barátaival is. Ez a fajta drogáztatta, kéjes, már-már szexfüggő hangulat végig jellemző a House Of Balloons-ra, és habár az R&B-től sosem állt messze a szex témája, soha ennyire perverz és becserkésző módon nem lett feldolgozva, tematikusan felépítve egy konstants hangulatra. Az album közel 50 perce alatt házibuliból afterre, drogos szexből orgiába csapódunk oda-vissza, miközben a projektet belengi egyfajta lesújtó szomorúság, hogy érezzük, a szerotonin szintünket csak a beszedett szerek, és az orgazmusok tudják normális szinten tartani.

[vembed youtube=”1OZnXQQPBU0″ ]Beszédes az album első hivatalos kislemeze, a „Wicked Games” is, mely hamar közönségkedvenc lett. A sötét dalt az ismétlődő „tudom, hogy nem szeretsz, de erre az estére hazudd azt, hogy igen” sorokat felületesen akár egy viszonzatlan szerelmi vallomásként is lehetne értelmezni, de nem Abelről beszélnénk ha valójában nem egy prostituáltnak, vagy sztriptíztáncosnőnek énekelné, hogy drogozzunk, hátha akkor őszintébb lesz a szex. A HoB persze nem csak a szövegekkel, de az alapokkal, kompozíciókkal is a szex-drog tematikát erősíti, a „Loft Music„-ban például a kólától magabiztos Abel nyomulásának végighallgatása után a dal egyszer csak álomszerűen szétesik, mintha a nekünk kihúzott csíkról kiderülne, hogy valójában ketamin volt, mi pedig egyre mélyebbre süllyedünk, nem gondolva arra, hogy a lágy dallamokban ringató énekes lehet kihasználja a pillanatnyi bódulatunkat.

A trip-hop, R&B, dream pop, és elektronikus zenei hatások sötét egyvelege annyira újszerű volt 2011-ben, hogy a lemez megjelenésekor vita indult, pontosan hova is kéne sorolni a House of Balloons-t az R&B-n belül. Egy ideig tartotta magát a Dark R&B elnevezés, mely jól körülírta a HoB-t, de végül az Alternative R&B nyert, mivel ide be lehetett sorolni az egy hónappal korábban megjelent Frank Ocean debütálást, a Nostalgia, Ultra-t, és valamilyen szinten a How to Dress Well első lemezét is. Forradalmi hangzásokból származó nagy sikerek könnyen sérthetnek egókat is, így történhetett meg, hogy a lemezen dolgozó egyik producer, Jeremy Rose egy évvel a megjelenés után azt állította, hogy valójában ő volt az, aki kitalálta az egész „sötét R&B” koncepciót, nem a The Weeknd, igaz ezt az énekes teamje azóta is kategorikusan tagadja.

[vembed youtube=”o9PuAm7d0PA” ]A House of Balloons terjedését az egyedi hangzáson, és az azt értékelő hipszter kultúrkör rajongásán túl az énekest övező misztikum is tovább pörgette. Abel nem készített klipeket a projekthez, hagyta, hogy a zenék beszéljenek helyette, az átlagos zenehallgató konkrétan azt sem tudta, hogy a mindig árnyékban fotózkodó énekes valójában hogy néz ki. Ezt utólag vissza lehet vezetni arra, hogy Abel ekkor még elég visszahúzódó volt, elég rálesni az első hivatalos videójára a második mixtape-jéről, ahol végig egy helyben áll, majd összevetni az évekkel későbbi, „Reminder„-ben látható magabiztossággal, ahol a vele egyidőben feltörő, szintén stílusújító előadókkal (A$AP Rocky, Travis Scott) együtt látható. És persze ott volt a sokak figyelmét felkeltő Drake promó. A rapper a nagy sikerű „Thank Me Later” lemeze után teljesen a keblére ölelte The Weekndet, a House of Balloons-t megosztotta a blogján, és a Twitter oldalán is, cserébe pedig Abel segített megírni neki a karriermeghatározó Take Care lemez egy részét, így elég jól jött ki az alkuból. Később aztán több kanadai előadó is magáévá tette ezt a torontói hangzást, Majid Jordan, PartyNextDoor, és dvsn csak pár példa, de közvetlen hatásnak tudhatjuk be Jeremih és Ty Dolla $ign hirtelen jött kanosságát is.

A lemez hatása az R&B-re mondjuk még ki sem tudott kristályosodni, mire az énekes nagyon gyorsan két másik mixtape-et is ledobott, mielőtt 2012 őszén leszerződött volna a Republic Records-hoz, ahol aztán „Trilogy” néven lett újrakiadva a három mixtape, teljesen újrakeverve. Utóbbihoz elég kritikusan álltak hozzá a rajongók, az újramasterelt Trilogy-n ugyanis elveszett egy-két eredetileg használt sample (pl. Aaliyah „Rock the Boat”), így egyesek istenkáromlást üvöltöttek. Tíz év elteltével, egy teljesen más zenei környezetben könnyen gondolhatnánk, hogy a HoB csak egy „jókor jó helyen” helyzet volt, ahol egy torontói énekes kihasználta az R&B stíluson belül tátongó szigorúan felnőtteknek szóló űrt, de ha újrahallgatjuk, egyértelművé válik, hogy az általa generált szeizmikus zenei hullámok nem voltak véletlenek.

A House Of Balloons a 10 éves évfordulója alkalmából először hallgatható eredeti formájában a streamingplatformokon.