Balaton Sound
Több Balaton-parti település is tárgyalna a Balaton Sound befogadásáról
Zamárdiban még egy fesztivált tarthatnak, utána más helyszínt kell keresniük.
Mostanra eldöntötté vált, hogy a Balaton Sound fesztiválnak már csak egy éve maradt Zamárdiban, kérdés, hogy hova költözik utána? Az elektronikus zenei fesztivál, mely 2019-ben több mint 170 ezer látogatót fogadott, idén a járvány miatt nem lesz megtartva, így 2022-ben lesz az utolsó év, hogy Zamárdi szolgálhat helyszínéül. A település polgármestere, Csákovics Gyula inkább sportrendezvényeket szeretne a helyére, állítása szerint már nem éri meg nekik, hogy egyszerre ennyi bulizó elárasztja Zamárdit júliusban.
A Somogy Online most megkeresett több Balaton-parti települést, hogy mit szólnának ahhoz, ha náluk találna új otthonra a fesztivál? Fonyód és Balatonlelle vezetői elutasítóak voltak, mivel az előbbi már így is több fesztiválnak ad otthont, utóbbi pedig a felhasznált terület leépülésétől fél. Potenciális helyszín lehet viszont Balatonboglár, hisz az ottani polgármester, Mészáros Miklós úgy gondolja, évtizedes tapasztalatuk van a nagyrendezvények lebonyolításában. Hajlandó tehát tárgyalni, de a part menti milliárdos fejlesztések miatt nagyon meg kell szerinte gondolni, hogy egy ekkora fesztivált beengednek-e a területre. Hasonlóan konstruktív volt Németh Kornélné, Balatonszemes polgármestere, aki azt mondta, hogy hely van rá, de előbb meg kéne erről kérdezni a lakosságot is. Siófok városvezetése sem zárkózna el az ötlettől, amennyiben megkeresik őket, hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni. Takács Károly, Balatonvilágos polgármestere sincs ellene a fesztiválnak, de szerinte csak megfelelő biztonsági intézkedésekkel és létszámkorlátozásokkal lehetne megtartani az eseményt, bár ehhez a Club Aliga üzemeltetőivel is egyeztetni kellene, hiszen ott van akkora terület, ahol le lehetne bonyolítani a Soundot.
A fesztivál szervezői egyelőre nem nyilatkoztak arról, hova terveznék a 2023-as Soundot.