Kövess minket

Hiphop

52 évesen elhunyt Black Rob

Megosztva

Sajnos már túl késő. Pedig úgy tűnt, hogy a hallgatók és a zenésztársak összefogásának köszönhetően jobbra fordulhat Black Rob sorsa, ám az egykori Bad Boy Records rapper ezt nem várhatta meg, mivel tegnap, hosszan tartó betegeskedés után, 52 éves korában elhunyt.

A rapper haláláról szóló szomorú hírt többen megerősítették, például az a Dj Self is, aki a múlt héten közzétett egy rövid videót, melyben Black Rob egy kórházi ágyon fekve, láthatóan erős fájdalmak közepette emlékezik meg DMX-ről.

A megrázó felvételt aztán egy másik követte. Ebben Rob elmondta, hogy négy agyvérzésen van túl, és hogy csak azért nem kell az utcán aludnia, mert egy barátjánál meg tudja húzni magát. Mint később kiderült, a rappernek annyi pénze sem volt, hogy kifizesse kórházi kezelésének költségeit, ezért a rajongói, illetve barátai adománygyűjtést indítottak számára. Gyorsan összejött 25 ezer dollár, sőt, állítólag Diddy is felajánlotta, hogy segít Rob-nak talpra állni, de mindez, sajnos már túl késő.

Azt egyelőre nem közölték, pontosan mi okozta a rapper halálát, csupán annyi biztos, hogy egy atlantai kórházban hunyt el.

Black Rob négy stúdió albumot jelentetett meg karrierje során, a legutóbbi, Genuine Article, 2015-ben látott napvilágot. Legismertebb száma kétségkívül a Whoa! című trekk volt 2000-ből, tisztelegjünk előtte ennek egy tavalyi előadásával.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés