Kövess minket

Aztaa

A kávé és a rap lehet a tökéletes kombó, hogy jobb sofőr legyél

Megosztva

Szignifikánsan javul azon sofőrök reakcióideje, akik vezetés közben rap-zenét hallgatnak – derül ki egy friss kutatás eredményeiből.

103 önkéntes vett részt a brit magatartástudományi intézet, a CX Lab és a U SWITCH gépjármű biztosítási cég közösen végzett felmérésében, mely azt hivatott vizsgálni, miként növekszik – vagy esetleg csökken – a közúti közlekedésben résztvevő sofőrök reakcióideje zenehallgatás közben.

A kutatás teljes egészében vezetési szimulátorokon zajlott; a résztvevőknek először háttérzaj nélkül, csendben kellett megoldaniuk rizikós szituációkat a kormány mögött, majd a folytatásban hat különböző – rap, techno, heavy metal, klasszikus,  jazz és r&b – stílusban játszottak nekik zeneszámokat.

Az eredményekből kiderült, hogy rap hallgatása közben átlagosan 14,5 méterrel előbb reagáltak a sofőrök a fennálló veszélyhelyzetre, miközben ugyanez az adat mindössze 3,5 méter a leggyengébben teljesítő r&b-nél. Ha valaki netán kávéval doppingol egy-egy hosszabb út előtt, az baj esetén a koffein serkentő hatásának köszönhetően 25 méterrel korábban lép a fékre, mint megfelelő kávébevitel hiányában.

Tehát a rap-zene egy jó erős kávéval nyakon öntve nem csak a féktávot, hanem az élettartamunkat is jelentősen megnövelheti.

(HipHopDX)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés