Kövess minket

Bulvár

Szüleivel együtt jelent meg a nemi erőszakkal vádolt Lil Mosey a bíróságon

Megosztva

Előző héten körözést adtak ki a 19 éves washingtoni rapper, Lil Mosey ellen, miután nem jelent meg a bíróságon egy nemi erőszak ügyében. Mosey azóta megkerült, és jelentkezett a bíróságon, ügyvédje azzal védekezett, hogy a rapper már nem azon a címen lakik, ahova eredetileg küldték az idézést, ezért nem is tudott róla, hogy meg kéne jelennie.

Mosey-t, igazi nevén Lathan Echols-t és állítólagos tettestársát, Francisco Pratert (ő nem jelent meg a bíróságon) azzal gyanúsítja egy nő, hogy tavaly januárban megerőszakolták őt. A perirat szerint a nő előzetesen beleegyezett ugyan, hogy lefekszik a rapperrel, de miután bementek egy kabinba bulizni, pár pohár ital után elájult, Mosey pedig ennek ellenére közösült vele, a nő arra ébredt, hogy a rapper rajta fekszik, és épp erőszakolja. A nő állítólag többször elájult az este során, ahol egy másik férfi is közösült vele. A nő sérüléseket is szerzett az eset után, zúzódások voltak a karján, nyakán, és a térdén is.

Mosey, akit a szülei is elkísértek a bíróságra, ártatlannak vallotta magát, ügyvédje kiemelte, hogy az állítólagos eset idején a rapper még kiskorú volt, és nem érti, hogy miért vártak 15 hónapot a vádemeléssel. A bíró megengedte, hogy a rapper továbbra is utazzon, mivel nem tart attól, hogy Mosey megpróbálna megszökni, a tárgyalása kezdetét július 19-re tűzték ki.

(Chronline)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés