Kövess minket

Hiphop

Young Thug megnevezte a top 5 kedvenc (élő) rapperét

Megosztva

Young Thug volt a legutóbbi vendége a Million Dollaz Worth of Game podcastnak, ahol megkapta a kérdést, hogy ki számára a top 5 helyezett a hiphop világában.

A stúdióban ott volt a YSL Records több előadója is, ezért Thugger nem akart közülük választani, inkább azt mondta, hogy őket egy emberként kezeli, tehát a teljes kiadót az első helyre sorolja. Utánunk jön a sorban Lil Baby, Lil Uzi Vert, majd Drake. Ezen a ponton a rapper kicsit elakadt, az egyik műsorvezető pedig ki is emelte, hogy most jön a neheze, hisz nyilván nem akarsz senkit kihagyni a listádról, de muszáj. Thug ezután azt mondta, hogy simán lehetne 21 Savage és Future is az ötödik.

Thugger hozzátette, hogy a listája azokat tartalmazza, akikben minden megvan egyszerre, mert ha a költői tudást kéne díjaznia, akkor nagyon másképp nézne ki a lista. Ha lírikus rapperekről van szó, akkor Kendrick Lamar, J. Cole, vagy a Dreamville Records előadója, Bas lenne nála a favorit. Végül egy kis nyomásra és egy kis gondolkodás után Thug kimondta az ötödik választottját, Kanye Westet.

Alább a teljes beszélgetés, a top 5 rapper kibeszélése 16:45 körül indul.

(XXL)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés