Kövess minket

Stílus

Drasztikus lépés: a Nike levédette a Jordan 1 cipőket és azok formáját is

Megosztva

Meglepő, ám rég „várt” és egy ideje már jósolt elhatározásra jutott a Nike: ahogy a mashkulture is megírta itthon, a cég június elsejétől szövetségi jogvédelem alá helyezte, avagy levédette az Air Jordan 1 cipőket.

Hogy pontosak legyünk, a trademark kiterjed az Air Jordan 1 High, AJ1 Low, AJ1 Low SE sneakerekre, és ami ennél is fontosabb, ezen lábbelik konkrét sziluettjére, formájára is – ebbe a cipő összes panele és szabásminták is beletartoznak.

Mindez egyfajta kemény reakció és megtorlás a vállalat részéről az elharapódzott hamisítványokra: a Nike úgy tűnik végleg megelégelte a replikák szabad és kontrollálatlan terjedését és zavartalan árusítását és a másolatok gyártásából élő kis márkák, dizájnerek, bootleggerek tevékenységét. Ezzel bajba kerülhet minden olyan tervező, aki eddig a Swoosh, avagy a pipa használata helyett például saját mintázattal és logókkal adott el alapjaiban Air Jordan 1 cipőket.

Esélyes, hogy később ugyanezt meglépik majd az Air Force 1 modellekkel is, tekintve, hogy azokból még több hasonszőrű utánzat készül, épp az imént említett módokon.

Mint a mashkulture cikke is felveti, a levédetés után perek sorozatára lehet majd számítani, a Nike részéről valószínűleg így is megmutatkozik majd az erődemonstráció.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés