Kövess minket

Aztaa

Szombattól nem kötelező maszkot hordani, és a védettségi kártyával nem rendelkezők is mehetnek étterembe, moziba

Megosztva

Elérte az 5,5 milliót a koronavírus ellen beoltott emberek száma Magyarországon, szombattól megszűnik a maszkviselési kötelezettség – közölte a kormany.hu pénteken. Indítsuk a zenét:

Pintér Sándor belügyminiszter hivatalos határozatban hirdette ki, hogy Magyarország elérte az 5,5 millió beoltottat, így szombaton több korlátozás megszűnik.

Nem kell már maszkot viselni az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, ez csak a kórházakban és a szociális intézményekben lesz előírás.

Védettségi igazolvány nélkül is be lehet menni a vendéglátóipari egységekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, valamint az előre megváltott jeggyel, ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra, például mozi, színház.

Megszűnnek az üzletekre vonatkozó eddigi korlátozások: nem lesz távolságtartási szabály és négyzetméteren alapuló létszámkorlát.
    
A családi események, magánrendezvények esetén az eddigi 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik.
    
Sportrendezvények, zenés-táncos rendezvények, valamint zárt térben vagy több mint 500 résztvevővel, szabadtéren tartott egyéb rendezvények vonatkozásában nem enyhítenek: marad a létszámkorlátozás és a védettségi igazolványhoz kötött részvétel. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés