Kövess minket

Bulvár

Akon szerint a gazdagoknak több problémájuk van, mint a szegényeknek

Megosztva

Mo Money Mo Problems” – szól a híres The Notorious B.I.G. szám, melyet Akon teljesen komolyan is vett, hisz nemrég lenyilatkozta, hogy a gazdagoknak „nehezebb az életük”, mint a szegényeknek. Az énekesre össztűz zúdult Twitteren a nem túl átgondolt kijelentése miatt.

Akont a TMZ egyik rohanó riportere kapta el pár szóra, felhozva Michael K. Williams halálát. A zenész elmondta, hogy jó barátságot ápolt az 54 évesen drogtúladagolásban elhunyt színésszel, akit nagyszerű embernek tartott. Akon kiemelte, hogy hírességként sok olyan dolgon kellett átmennie, amit a normál emberek nem érthetnek meg.

Túl sokan így végezzük, szerintem az ilyen pillanatokban magukba kell néznünk, mivel mindannyian megélünk bizonyos dolgokat, amik aztán olyan döntésekbe torkollnak, ami nem csak minket, de a környezetünket is érinti” – mondta Akon, hozzátéve, hogy a pandémia kitörése óta nem találkozott Williams-szel, ami extrán tragikussá teszi számára a halálát.

Akon ezután rátért arra, hogy ilyen pillanatokban fontos ránézni az ismerőseinkre, hogy minden rendben van-e velük, és ez szerinte a gazdagokra is vonatkozik, mivel ők sokszor „csendben szenvednek”.

Megjátsszuk, hogy minden rendben és sikeresek vagyunk, de a pozitív álarc mögött sok minden történik. A híres és gazdag embereknek sokkal több problémán kell átverekedniük magukat, mint a szegényeknek. Tudod, ahogy szokták mondani, több pénz, több probléma, ez teljesen igaz” – mondta.

Twitteren sokan Akon torkának ugrottak, elpoénkodva azon, hogy az énekes nem mondana ilyeneket, ha csak egy napot kéne egy nyomortelepen töltenie, míg mások szerint ajándékozza el a vagyonát, ha ennyi bajt okoz a pénz.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés