Kövess minket

Film

33 év után folytatást kap az „Ikrek” című Schwarzenegger-Danny DeVito vígjáték

Megosztva

Folytatás készül az 1988-as „Ikrek” című vígjátékhoz, melyben Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito két különös ikertestvérpárt alakít – tudta meg a Deadline.

Az Ivan Reitman által jegyzett eredeti film története szerint egy tökéletes gyermek létrehozásáért indult kutatási programnak köszönhetően születik meg Julius, a tökéletes atléta megtestesítője, és az apró, tömzsi Vincent, a kakukktojás. Vincent árvaházba kerül, Julius pedig egy déltengeri szigetre, ahol a lehető legjobb oktatásban, neveltetésben lesz része. Vincent piszkos üzelmekbe keveredik és veszélyben az élete. Szerencsére Juliusnak akkora már tudomására jut, hogy van egy ikertestvére, s azonnal elindul, hogy felkutassa Vincentet.

A folytatásban képbe kerül egy harmadik, rég elveszett testvér is, akit Tracy Morgan alakít majd. Ennek megfelelően a második résznek a „Hármasikrek” címet adták. A filmet januárban kezdik forgatni Bostonban, a forgatókönyvet Dylan Dawson és Lucas Kavner írták.

Az „Ikrek” nagy siker volt a mozikban, 216 millió dolláros bevételt termelt, de a folytatást végül mégsem készítettek, mivel a forgalmazó, a Universal nem lépett elég hamar. A második rész ötlete amúgy Eddie Murphy-től származik, aki elmesélte Schwarzeneggernek, hogy vicces lenne egy folytatás, ahol az ikrek megtudják, hogy van egy harmadik testvérük, aki ráadásul fekete. Ivan Reitman rendező azt mondta a Deadline-nak, hogy mindannyian nagyon izgatottak a projekt miatt, mivel anno kifejezetten jó hangulatban zajlott a forgatás. „Épp nemrég hívtam fel a Budapesten lévő Schwarzeneggert, és azt mondta, alig várja az emberek reakcióját a folytatás bejelentésére” – tette hozzá Reitman a filmes lapnak.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés